Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Apadnak a folyók

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az ország nyugati és középső területein folytatódott, a keleti országrészben pedig elkezdődött a folyók apadása, mivel az elmúlt napon nem esett jelentős csapadék. Bár csökkent a belvízzel elöntött terület nagysága, a felső talajrétegek változatlanul teljesen telítettek - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF).

Az OVF legfrissebb adatai szerint 2226 kilométeren van árvízvédelmi készültség az országban. Ebből elsőfokú védekezés folyik 465 kilométeren a Tiszán Záhony és Dombrád között, valamint Szeged és a déli országhatár között, a Zagyván, a Berettyó felső szakaszán, a Maroson, a Zala alsó szakaszán és a Rába egyes szakaszain, ahol az árhullám utáni helyreállítások folynak. Másodfokú a készültség 1225 kilométeren a Kraszna felső szakaszán, a Lónyay-főcsatornán, a Tiszán Dombrád és Szeged között, a Bodrogon, a Fekete-, a Fehér-Körösön és a Hármas-Körös torkolati szakaszán. Harmadfokú védekezés zajlik 536 kilométeren a Kraszna alsó szakaszán, a Taktán, a Hortobágy-Berettyón, a Berettyó alsó szakaszán, a Sebes-, a Kettős- és a Hármas-Körösön.

A tájékoztatás szerint az elmúlt 24 órában sem a Duna, sem a Tisza magyarországi vízgyűjtő területein nem volt jelentős csapadék. Folytatódott az árhullámok levonulása, amelynek súlypontja a Tisza középső és alsó szakaszára tevődik át.

Az ország nyugati és középső területein tovább folytatódott az apadás. A keleti területeken is megindult az apadás, a magyarországi folyók jellemzően az alsó szakaszaikon áradnak, illetve tetőznek.

A Dunántúlon a Kaposon és a Marcalon van jelentősebb árhullám, lassú levonulással; mindkettőnél a vízfolyások alsó szakaszán tart a tetőzés. A Kaposnál a jelentős völgyi elöntés és tározódás miatt nagyon lassú az apadás üteme.

A Kraszna teljes hosszában apad, az alsó szakaszon, Kocsordnál is tetőzött. A Sajó szintén teljes hosszán apad, ezért megszüntették az elsőfokú árvízvédelmi készültséget, és a Zagyván is folytatódik az apadás.

A Hortobágy-Berettyó teljes szakaszán stagnál a vízállás.

A Bodrogon - főleg a Latorca áradása miatt - tartósan sok víz folyik le, Sárospataknál tetőzés közeli a vízállás, míg lejjebb a Tisza magas vízszintje miatti visszaduzzasztó hatás érvényesül.

A Takta lefolyását a lezárt kesznyéteni árvízkapu akadályozza. Ezt a hatást a magas Sajó-torkolati vízállás is fokozza, ezért a harmadfokú készültségi szintet továbbra is fenntartják.

A Körösökön és a Berettyón jelentős árhullám vonul le, de a Hármas-Körös kivételével mindenhol apadás tapasztalható. A Hármas-Körös Gyománál kedden, Szarvasnál szerda reggel 6 órakor tetőzött. A Tisza visszaduzzasztó hatása fokozottan érvényesül.

A Berettyón a felső szakaszán - Pocsajnál, Berettyóújfalunál - folytatódik az apadás elsőfokú szintekkel, míg az alsó szakaszán a tetőzés után továbbra is harmadfokú készültségi szintek vannak érvényben.

A belvízi helyzetről a közleményben azt írták: Magyarország síkvidéki területein az elmúlt napon nem hullott számottevő csapadék, de a felső talajrétegek változatlanul teljesen telítettek, a belvízlevezető csatornákban magasak a vízszintek.

A kedvező időjárás és a védekezés következtében 205 ezer hektárra csökkent a belvízzel elöntött terület az országban, ebből 97 ezer hektár vetés-szántó. A legnagyobb elöntések Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar megyében alakultak ki, de 20 ezer hektár fölött van Szabolcs-Szatmár-Bereg és Békés megyékben is az elöntés.

Tizenkét vízügyi igazgatóság 90 belvízvédelmi szakaszából 82 szakaszon van érvényben belvízvédelmi készültség, ebből 13 szakaszon elsőfokú, 45 szakaszon másodfokú és 24 szakaszon harmadfokú.