Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Magyar és európai: két jó barát

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A szervezők szerint elérték céljukat a most befejeződött egy hónapos uniós tájékoztatási kampánnyal, amelyben a tagsággal együtt járó értékekről, előnyökről és vívmányokról igyekeztek hiteles képet adni médiaszerepléseken és oktatási intézményekben szervezet vitákon. Magyarnak és európainak lenni nem kizárja, hanem erősíti egymást - ez volt a legfőbb üzenete az uniós tájékoztatási kampánynak.

Magyarnak és európainak lenni nem kizárja, hanem erősíti egymást - ez volt a legfőbb üzenete annak az uniós tájékoztatási kampánynak, amit az Európai Bizottság, a Külügyminisztérium és az Európai Parlament közösen folytatott az elmúlt hónapban.

Szűcs Tamás az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője elmondta: félezer tévéreklám 5 millió embert ért el, a 36 rádiós szpotot 1,5 millióan hallották, több mint 20 ezren keresték fel Az én Európám elnevezésű honlapot és közösségi oldalt.

A kampány keretében 5 egyetemre és 5 középiskolába látogattak el hazai és uniós döntéshozók, szakemberek, többek között Martonyi János külügyminiszter, Surján László Európai Parlamenti alelnöke és Szűcs Tamás Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője. Az egyetemeken több mint 650-en, a középiskolákban 550-en vettek részt a beszélgetéseken.

Szűcs Tamás arról is beszélt, hogy az egyetemistákat elsősorban a gazdasági kérdések, a deficit leszorítása, az unión belüli magyar érdekérvényesítés és a fiatalok munkanélkülisége érdekelte, a középiskolások az utazással, tanulással és ösztöndíjakkal kapcsolatos kérdéseket tettek fel.

Kitért arra is, hogy a fiatalokkal folytatott beszélgetéseken a legtöbben az országnak jutó uniós támogatások iránt érdeklődtek, hiszen ez érinti őket közvetlenül, ennek eredményeit látják a mindennapokban. A legtöbben meglepődtek, hogy milyen nagy összegekről van szó - közölte, hozzáfűzve: a 2007-2013 közötti időszakban napi 3 milliárd forint támogatás jutott Magyarországnak.

Kaleta Gábor, a külügyminisztérium sajtófőnöke elmondta: a 37 millió forintból megvalósult kampány célja volt az is, hogy felkeltse az érdeklődést a jövő évi Európai Parlamenti választások iránt.