Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Elhunyt Szalai Annamária

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Hosszan tartó, méltósággal viselt súlyos betegség után elhunyt Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Médiatanács elnöke. A kormány és a parlamenti pártok is részvétüket fejezték ki, az NMHH saját halottjának tekinti Szalai Annamáriát, végső búcsúztatásáról a családtagok akaratával összhangban gondoskodik.

Szalai Annamáriát 2010. augusztus 11-i hatállyal kilenc évre nevezte ki Orbán Viktor miniszterelnök az NMHH elnöki posztjára; majd ugyanabban az évben október 11-én ő lett a Médiatanács elnöke. Hivatalba lépése óta számos döntő jelentőségű intézkedést hozott, többek között az új frekvenciarendeletet, amelynek eredményeképpen Magyarország mobil lefedettsége 100 százalékossá válhat. Továbbá elindult a digitális átállás befejezése.

1961. szeptember 16-án született Zalaegerszegen. 1982-ben a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán tanítói, 1990-ben az ELTE BTK-n népművelői, majd 1998-ban a Pénzügyi és Számviteli Főiskola pénzügyi szakán szakközgazda diplomát szerzett.

1982-1984 között a zalaegerszegi Ady Endre Általános iskolában tanított, 1984-1985 között a Zalai Hírlapnál újságíró, 1985-1997-ig a Zala Megyei Moziüzemi Vállalatnál, majd jogutódjánál filmforgalmazó, filmiroda-vezető volt. 1995 és 1997 között a Mozisok Országos Szövetségének elnöki tisztét is betöltötte.

1997-2002-ig a zalaegerszegi Városi Hangverseny és Kiállítóterem igazgatójaként dolgozott. 1996-tól a Magyar Mozgókép Közalapítvány szakkollégiumi elnöke, 1997-től a Zala Art Alapítvány kuratóriumi tagja.

1991-ben belépett a Fideszbe. 1993-2003 között a párt Zala megyei választmányának elnöke, 2003-2004-ben a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Országos Választmányának alelnöke volt.

1994-1998 között Zalaegerszegen önkormányzati képviselő, 1998-2002 között a Zala Megyei Közgyűlés tagja volt.

1998-2004 között országgyűlési képviselőként tevékenykedett, a Fidesz Zala megyei területi listáján jutott be a parlamentbe, ahol a külügyi, a kulturális és sajtó, a nemzetbiztonsági, az informatikai és távközlési, valamint a társadalmi szervezetek bizottságának munkájában vett részt. 2004 tavaszán ORTT-taggá választása miatt képviselői mandátumáról lemondott.

2002-től a Kodolányi János Főiskola kommunikáció tanszékén óraadóként, 2003-tól adjunktusként dolgozott.

2004. április 1-jétől az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) tagja volt.

Szalai Annamária személyében olyan vezetőjüktől búcsúznak az NMHH munkatársai és a médiatanács tagjai, aki hitt a felelős cselekvésben - közölte a hatóság pénteken az MTI-vel.

Az NMHH azt közölte, hogy Szalai Annamária hosszan tartó, méltósággal és nagy lelkierővel viselt súlyos betegség után 51 éves korában elhunyt. Szalai Annamáriát 2010. augusztus 11-ei hatállyal kilenc évre nevezte ki Orbán Viktor miniszterelnök az NMHH elnöki posztjára, majd ugyanabban az évben október 11-én ő lett a médiatanács elnöke.

A közleményben azt írták: Szalai Annamária sokat tett Magyarország modern, közös európai értékeken nyugvó médiaszabályozásának megteremtéséért.

Az NMHH és a médiatanács első elnökeként számos kezdeményezéssel igyekezett megteremteni a partnerségen nyugvó, a felnövekvő generációk védelmét szolgáló és önszabályozásra épülő új, 21. századi médiakultúra létrehozásának lehetőségét - írta a hatóság.

"Személyében olyan vezetőjüktől búcsúznak az NMHH munkatársai és a médiatanács tagjai, aki hitt a felelős cselekvésben" - áll a közleményben.

Az NMHH azt is felidézi, hogy Szalai Annamária betegségét a nyilvánosság előtt is vállalva többször kijelentette, hogy tetteiben és gondolataiban a gyógyulásra, az élet kérdéseire és feladatai ellátására koncentrál.

"Lelkiereje, felkészültsége, munkabírása sokaknak jelentett példát" - olvasható az NMHH közleményében.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) saját halottjának tekinti Szalai Annamáriát, végső búcsúztatásáról a családtagok akaratával összhangban gondoskodik - zárja közleményét az NMHH.