Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Elhunyt Horthy Istvánné

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Életének 96. évében, csütörtök reggel Angliában elhunyt Horthy Istvánné gróf Edelsheim Gyulai Ilona - közölte a család az MTI-vel.

Horthy Miklós egykori kormányzó menyét - aki fiával az angliai Lewisban élt - várhatóan Magyarországon, Kenderesen helyezik örök nyugalomra.

Horthy Istvánné a rendszerváltozás után többször hazalátogatott, s kérte, hogy Horthy végakaratának megfelelően Portugáliában eltemetett apósának hamvait Kenderesen, a családi kriptában helyezhessék el. Az újratemetésre 1993. szeptember 4-én került sor.

Özv. Horthy Istvánnét 1993-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntették ki a második világháború idején kifejtett ellenállási tevékenységéért, a kiugrási politika támogatásáért, valamint a portugáliai magyarság körében végzett munkássága elismeréseként.

2001-ben mutatták be Becsület és kötelesség című könyvét, 2011-ben Budapesten az I. kerület díszpolgárává avatták.

Gróf Edelsheim Gyulai Ilona 1918. január 14-én született Budapesten. Gyermekkorát családjának felvidéki birtokán töltötte. 1940. április 27-én ment feleségül Horthy Istvánhoz, Horthy Miklós kormányzó fiához. Férje, akit 1942. február 19-én kormányzóhelyettessé választottak, 1942. augusztus 20-án a szovjet fronton repülőszerencsétlenségben vesztette életét.

A házaspárnak egy fia született 1941-ben, Horthy István. Özvegy Horthy Istvánné a második világháborúban önkéntes ápolónőként mentette a sebesülteket. Egyik nyilatkozata szerint 1944 októberében részt vett a balul sikerült kiugrási kísérletben oly módon, hogy Ambrózy Gyula államtitkárral, a kabinetiroda főnökével neki kellett közölnie, hogy Horthy a proklamáció minél előbbi elhangzását sürgeti. A kiugrási kísérlet kudarca után a vatikáni nunciatúrán keresett menedéket, de a németek őrizetbe vették, és a lemondott kormányzóval együtt október 17-én Németországba hurcolták, a bajorországi Hirschberg vadászkastélyban helyezték el.

A második világháború végén őrizetüket az amerikai vették át, és a közeli Weilheimbe vitték őket, a kormányzóhelyettes özvegye a müncheni vöröskeresztnél lett titkárnő. Miután Horthy Miklós ellen nem emeltek vádat, a család 1948-ban Portugáliába költözött, Estorilban éltek szerény körülmények között.

Edelsheim Gyulai Ilona 1954-ben férjhez ment John Bowden angol ezredeshez, aki katonai attasé volt Portugáliában, s akit elkísért különböző megbízatásaira is. Irakban négy évet töltött, Angliában is éltek, majd Portugáliában telepedtek le. Második férjét 2002-ben veszítette el. Az özvegy halála előtt két évvel Dél-Angliába költözött egyetlen fiához, ifj. Horthy Istvánhoz.

A rendszerváltozás után többször hazalátogatott, s kérte, hogy Horthy végakaratának megfelelően Portugáliában eltemetett apósának hamvait Kenderesen, a családi kriptában helyezhessék el. Az újratemetésre 1993. szeptember 4-én került sor.

Horthy Istvánnét 1993-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntették ki a második világháború idején kifejtett ellenállási tevékenységéért, a kiugrási politika támogatásáért, valamint a portugáliai magyarság körében végzett munkássága elismeréseként. 2001-ben mutatták be Becsület és kötelesség című könyvét, 2011-ben Budapesten az I. kerület díszpolgárává avatták. Õ írta az előszavát Natalija Nyikityina orosz író Hazatérek Hozzád - Egy magyar pilóta, aki legyőzte a háborút című könyvének, amely egy magyar vadászrepülő kitalált történetéről szól, s amelyet idén februárban mutattak be Magyarországon.

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.