Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

MSZP: a panelházak egy részében nőtt a fűtésdíj

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az MSZP szerint a távhőárakban sok esetben nem érvényesült a tízszázalékos rezsicsökkentés, sőt a fővárosi lakásszövetkezetekben élőknek többet kell fizetniük a távfűtésért, mint a rezsicsökkentés meghirdetése előtt.

Szanyi Tibor országgyűlési képviselő erről szombaton nyilatkozott újságíróknak a XVIII. kerületben, a Havanna lakótelepi piacon, ahol a szocialisták az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentéséért gyűjtöttek aláírásokat.

Az ellenzéki politikus azt mondta: a tapasztalatok szerint többnyire az áram- és a gázdíjak esetében sem valósult meg a 10 százalékos csökkenés, annak mértéke legfeljebb 5 és 10 százalék közötti. Az pedig "egyenesen a pofátlanság teteje" - folytatta -, amit a Főtáv Zrt. a "fővárosi önkormányzattal karöltve művel" a budapesti távhődíjakkal.

Közlése szerint az árképletek megváltoztatása miatt egyes lakóközösségek, például a lakásszövetkezetekben élők mintegy 15 százalékkal többet fizetnek ugyanannyi fogyasztásért, mint a rezsicsökkentés meghirdetése előtt.

Arra az újságírói felvetésre, hogy 2002 és 2010 között, a szocialisták vezette kormányok idején tizenötször nőttek a rezsiköltségek, közölte: ez főleg a világpiaci árak emelkedése miatt történt, 2010 óta ugyanakkor 30 százalékkal csökkentek a beszerzési árak, amelyeket a Fidesz-kormány nem érvényesített a lakossági díjakban. Később beszélt arról is, hogy az MSZP-kormányzás alatt csökkentették a távhő forgalmi adóját.

Szanyi Tibor szólt arról is, az energiahatékonyság növelésével látják megoldhatónak a rezsiköltségek fenntartható csökkentését, másrészt az élelmiszerek áfájának mérséklésével kisebbítenék a megélhetési költségeket.

Szintén kérdésre válaszolva azt mondta, elfogadhatatlan, hogy a 2012 áprilisi szinthez képest csökkenjenek 10 százalékkal a szemétszállítási díjak, mivel azóta sok településen 20-30 százalékos áremelést hajtottak végre.

Simon Gábor, az MSZP elnökhelyettese - a szocialisták XVIII. kerületi választókerületi elnöke - azt mondta: 2010 óta egy átlagos család éves megélhetési költségei hozzávetőleg százezer forinttal nőttek, a rezsicsökkentés pedig csak egy kis részét adja vissza ennek. Szerinte ezen javítana az MSZP által javasolt áfacsökkentés, amelytől azonban a kormány elzárkózott.

Vilmányi Gábor XVIII. kerületi MSZP-s önkormányzati képviselő arról beszélt: választókörzetében, a Havanna lakótelepen háromszoros különbségek vannak egy-egy házon belül a távhődíjak összegében, a földszinten és az alsóbb emeleteken lakóknak sokkal többet kell fizetniük ugyanannak a hőmérsékletnek az eléréséért. Azt kérte, a szocialista frakció kezdeményezzen jogszabály-módosítást ennek kiküszöbölésére. Szerinte nem jó a számlázási rendszer sem, az emberek nem tudják nyomon követni, ellenőrizni a költségek alakulását.