Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Bölcskei Gusztáv: Nem bojkottálják a reformátusok az egyházi törvényről szóló tárgyalásokat

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A médiában elterjedt hírekkel ellentétben nem bojkottálja a Magyarországi Református Egyház (MRE) az egyházi törvény módosításáról szóló, a kormányzattal folytatandó tárgyalásokat - mondta Bölcskei Gusztáv, az MRE zsinatának lelkészi elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.

A zsinat ülése után tartott eseményen a református püspök úgy fogalmazott: "mellbevágó" volt, amikor olyan híreket "harsogtak" a különböző orgánumok, hogy az MRE "a kormány ellen fordult", illetve "bojkottálja a tanácskozást".

A református egyháznak médiatörvényben biztosított joga, hogy elvárja a sajtó képviselőitől: ne vezessék félre a közvéleményt torzított hírekkel és hangzatos főcímekkel - tette hozzá.

Bölcskei Gusztáv furcsának nevezte azt, hogy a szerdai zsinati ülésen elhangzottakról még aznap kiadott tisztázó közlemény ellenére még a csütörtöki híradásokban is "ugyanaz a félrevezető, torzító beállítás jelent meg különböző rádiókban, internetes felületeken". Hangsúlyozta: ez nem felel meg a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményének.

Úgy fogalmazott: ha valaki arra próbálja felhasználni a református zsinat ülését, hogy "valamiféle hangzatos címmel a mindannyiunk által ismert felszított, már a választási kampányt előrevetítő hangulatban instrumentalizálja az egyházat, akkor ezt én a mi egyházunk nevében a leghatározottabban visszautasítom".

Sajnálatosnak mondta, hogy a magyar médiában a református egyház zsinati üléséről szólva nem az érdemi kérdésekről esett szó, hanem arról, hogy az elnöki megnyitóban elhangzott egy mondat, amely szerint az egyházi törvény módosításáról tartott szerdai szakértői egyeztetésen a református egyház képviselői nem vettek részt. Kiemelte, mindez azért történt így, mert nem tudnak egyszerre két helyen lenni.

A református püspök abszurdnak nevezte azt a felvetést és megfogalmazást, hogy a reformátusok az egyházi törvénnyel kapcsolatban szembefordulnának a kormánnyal. A törvény jelenlegi módosítása a református egyházat semmilyen formában nem érinti, sem a státusát, sem a jogkörét - jegyezte meg.

A zsinat lelkészi elnöke kitért arra, hogy az egyházi törvénnyel kapcsolatban voltak és vannak - a többi keresztény történelmi egyházzal egyeztetett - szempontjaik, amelyeket a tárgyalások során hangoztattak. Ezek közül volt olyan, amelyet az előterjesztő befogadott, és volt, amelyet nem, ami "teljesen normális ügymenet". Hozzátette: minden korábbi egyeztetésen részt vettek és megfogalmazták véleményüket, ismertették érveiket, ha kellett, ütköztették az előterjesztők álláspontjával.

A sajtótól kérte, azt tekintsék mértékadónak, amit ő mond, és hozzáfűzte: nem tudja, kinek milyen érdeke fűződik ahhoz, hogy ne hiteles beszámolót adjon a zsinat üléséről. Mint mondta, nem kérnek elfogultságot az egyház számára, csak azt, hogy "világos különbség tétessék az igazság és a torzítás között".