Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Balog: Az NKA fontos közvetítő

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az idén húszéves Nemzeti Kulturális Alap (NKA) a hazai kultúrafinanszírozás egyik legjelentősebb szereplője, fontos közvetítő a kulturális szféra és az állam között - mondta az emberi erőforrások minisztere.

 kulturális alap elnöki pozícióját is betöltő Balog Zoltán emlékeztetett arra, hogy a kultúra finanszírozása négy lábon áll: a kulturális államtitkárság támogatásai, a Magyar Művészeti Akadémia pályázati kerete és a magánmecenatúra mellett az NKA évi 10 milliárd forintot fordít a magyar kultúrára.

Mint megjegyezte, ennek az összegnek a nagy részét a kulturális alap szakmai kollégiumokon keresztül osztja el a pályázók között, ami "jó együttműködési forma a kulturális szakma és az állami pénzforrások között". Balog Zoltán az MTI kérdésére elmondta: a magánmecenatúra bevonását ösztönző társasági adókedvezmények rendszerének átalakításán már dolgozik egy munkacsoport, de még korai lenne a koncepciót ismertetni.

A miniszter és L. Simon László, az NKA alelnöke közölte: sikerült felszabadítani 1,7 milliárd forintot az alap tartalékaiból, ebből az összegből tíz program részesül.

Megújulhatnak az ormánsági fakazettás templomok, a szigligeti alkotóház, és folytatódik az NKA köztéri szoborállítási programja. A Magyar Turizmus Zrt.-vel közösen meghirdetett Múzeumok, Várak, Kastélyok program keretében 300 hazai múzeumról és kiállítóhelyről, illetve azok gyűjteményeiről készül fotókataszter, majd erre alapozva magyar és angol nyelvű kiadvány jelenik meg.

Százmillió forint jut a magyar nemzeti kultúrkincs digitalizálásának támogatására, folytatódik a nyugati diaszpórában egykor élő magyar művészek hagyatékainak hazahozatalát célzó Ithaka-program, az idei Gárdonyi Géza-emlékévhez kapcsolódóan olvasás-népszerűsítési program indul, és a vidéki közösségek népművészeti és közművelődési programjainak kiegészítő támogatására is jut pénz.

A tizedik alprogramról L. Simon László szólt részletesen. A kulturális alap húszéves fennállását ünneplő NKA20 rendezvénysorozat keretében több hónapon át tartó "roadshow" mutatja be az NKA kultúrafinanszírozásban betöltött szerepét. A program része részvétel a nagy nyári fesztiválokon, októberben egy nemzetközi konferencia lebonyolítása és az elmúlt húsz évet bemutató kötet megjelentetése.

L. Simon László emlékeztetett arra, hogy húsz év alatt az NKA 111 milliárd forint támogatást osztott ki 112 551 pályázatnak. Az alap bevétele 2009-ben 7 milliárd forint volt, idén már 11 milliárdra lehet számítani, ami óriási növekmény - hangsúlyozta.

Az NKA alelnöke újságírói kérdésre válaszolva kiemelte: a magyar kultúra legfontosabb mecénás szerve az Nemzeti Kulturális Alap, amely bizonyos kulturális területek egyedüli finanszírozója. Ezért stratégiai jelentőségű, hogy működését az NKA a jelenlegi struktúrában folytathassa tovább, a jövőben is a szakkollégiumokban ülő szakemberek dönthessenek a beérkezett pályázatokról.

"Az elmúlt héten kritikák érkeztek az NKA tevékenységével kapcsolatban. Akik ezt megfogalmazták, azok nem ismerik az NKA működését" - szögezte le L. Simon László a SZIMA Fesztivál elmaradt támogatásával kapcsolatos polémiára.

Kitért arra, hogy az NKA-ba évi több mint 10 ezer pályázat érkezik be, ezekről nem a miniszter vagy az alelnök dönt, hanem a szakmai kuratóriumok, jelen esetben a Kulturális Fesztiválok Kollégiuma, amelynek tagjai egyhangú szavazással utasították el a SZIMA Fesztivál támogatási igényét.