Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Folytatódik a rezsicsökkentés

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Hétfőtől egyebek mellett csökken a víz- és a csatornadíj. A fővárosi közszolgáltatók által kiállított számlákon leghamarabb augusztusban jelenhet meg a díjcsökkentés.

Hétfőtől 10 százalékkal csökken a víz- és csatornadíj, továbbá szennyvízszippantás, a szemétszállítás-, valamint a PB-gáz ára. A kéményseprés díját településenként különböző arányban mérséklik, Budapesten például 44 százalékkal csökken.

Fónagy János államtitkár néhány napja a parlamentben azt mondta: a közszolgáltató által kiállított számlán jól láthatóan meg kell jeleníteni a rezsicsökkentés eredményeként jelentkező megtakarítás összegét, éppen azért, hogy a lakosság nyomon tudja követni azt, hogy a csökkentés valóban megtörtént, illetve, hogy ezáltal az ő költségei mennyivel csökkennek.

A fővárosi közszolgáltatók által kiállított számlákon leghamarabb augusztusban jelenhet meg a díjcsökkentés - mondta az InfoRádiónak a Budapesti Városüzemeltetési Központ szóvivője. Szűcs Panni kiemelte: addig felkészülési időszak zajlik a fővárosi cégeknél is, hogy az augusztusban kiküldött számlákon már megjelenhessen a 10 százalékos rezsicsökkentésnek a hatása.

A rezsicsökkentés első lépéseként a kormány január elsejével tíz százalékkal csökkentette a villamos energia, gáz és távfűtés árát. A Fővárosi Törvényszék azonban a gázszolgáltatónak adott igazat a Magyar Energia Hivatal rendeletével - tehát a 10 százalékos rezsicsökkentéssel - szemben indított bírósági felülvizsgálat során. Orbán Viktor miniszterelnök a parlamentben botrányosnak nevezte az ítéletet, majd az Országgyűlés megszavazta, hogy az energiaszolgáltatók ne háríthassák át a különadókból fakadó többletköltségeiket a fogyasztókra és rendeletalkotási joggal ruházta fel az energiahivatalt.

A rezsicsökkentést az ellenzék is támogatta, sőt a Jobbik kevesellte mértékét, az MSZP pedig csak a terhek csökkentésének módját kifogásolta, a párt szerint ugyanis a szociális szempontokat is figyelembe kellett volna venni a díjak mérséklésekor.

Az Elmű-Émász vállalatcsoport igazgatóságának elnöke Marie-Theres Thiell azonban márciusban egy sajtóbeszélgetésen, úgy fogalmazott, hogy a lakossági áramellátás már a rezsicsökkentés előtt is veszteséges volt a társaság számára, a további rezsicsökkentésről szóló hírek kapcsán pedig a vállalatcsoport szeretne tárgyalni a döntéshozókkal akkor is, ha a magyar állam úgy ítéli meg, hogy nincs szükség a német tulajdonosokra és szeretné visszavásárolni a villamosenergia-szolgáltatást.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vezetője, Németh Lászlóné néhány hete egy sajtótájékoztatón a cégek megnevezése nélkül elmondta, hogy eddig két energiaszolgáltató jelezte, hogy az intézkedések miatt tárgyalna a kormánnyal az együttműködés feltételeiről.

A legutóbbi nyilatkozatok alapján várhatóan ősszel, még a fűtési szezon előtt a kormánypártok újra csökkentik a villamos energia és a gáz árát.