Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Visszaküldik a vesztes trafikpályázatokat

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter utasítására folyamatosan küldi vissza a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. (NDN) a trafikpályázaton veszteseknek a pályázati anyagukat - írja a szombati Népszabadság.

Ezzel ezek a dokumentumok egy jogi eljárásban már szükség esetén sem használhatók fel - hívja fel a figyelmet a cikk. Ugyanakkor a nyertes pályázatokat az NDN Zrt. megőrzi, mivel az a koncessziós szerződés részét képezi - közölte korábban a lappal Gyulai Zsolt, az NDN vezérigazgatója.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és az NDN továbbra is titkolja a nyertes pályázatok anyagát arra hivatkozva, hogy a koncessziós törvény szerint az nem számít közérdekű anyagnak. A pályázati anyagok nyilvánosságáért jelenleg is több korrupcióellenes civil szervezet és sajtóorgánum pereli az NFM-et, emellett a trafikkárosultak számos pert indítottak a szerintük botrányos és a politikai korrupció gyanúját felvető pályázattal szemben - olvasható a Népszabadságban.