Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Hende: Jelentősen megnövekedett a honvédség ereje - összefoglaló

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az elmúlt húsz év legnagyobb honvédelmi előrelépésének nevezte a szakminiszter az önkéntes tartalékos rendszer kiépítését. Adatgyűjtést kezdett a rendőrség a szombat délutáni budapesti melegfelvonulás után történtekről. A Fidesz szerint hajtóvadászatot folytat az MSZP a nyertes trafikosok ellen, az ellenzéki párt bírálja a vesztes pályázatok visszaküldését. A nap legfontosabb hírei július 7-én.

Az elmúlt húsz év legnagyobb honvédelmi előrelépésének nevezte a szakminiszter az önkéntes tartalékos rendszer kiépítését. Hende Csaba szerint ezzel jelentősen megnövekedett a honvédség ereje. Hozzátette, mintegy másfél milliárd forintot spóroltak azáltal, hogy a védelmi tartalékosokat a tárca cégei foglalkoztatják, és a katonai objektumok őrzés-védelmét látják el.

Adatgyűjtést kezdett a Budapesti Rendőr-főkapitányság a szombat délutáni Budapest Pride felvonulás után történtekről. Arra keresik a választ, hogy történt-e közösség elleni erőszak három felvonuló ügyében. A Szabad Emberek Magyarországért nevű szervezet szerint egy körülbelül 30 fős csoport támadt három tagjukra a menet után a Nyugati pályaudvarnál.

A Fidesz szerint a baloldal hajtóvadászatot folytat az ellen az ötezer kisvállalkozó ellen, akik a trafikok működtetéséből biztosítják majd a megélhetésüket. Hoppál Péter szóvivő ezt válaszolta arra a szocialista nyilatkozatra, amely bírálta, hogy a fejlesztési tárca visszaküldi a vesztes jelentkezőknek a dohányértékesítési koncessziós pályázatok anyagát.

Az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul az LMP 3 politikusa, mert nem értenek azzal, hogy Kövér László házelnök javaslatára egyharmadával csökkentették tiszteletdíjukat. Osztolykán Ágnes, Szél Bernadett valamint Lengyel Szilvia független országgyűlési képviselők azért kapták a bírságot, mert egy molinóval és megafonba beszélve tiltakoztak a földtörvény elfogadásakor. A politikusok úgy vélik: Európában egy XXI. századi parlamentben a képviselői véleménynyilvánítás önkényes korlátozásának nincs helye.

A fiatal diplomások gyermekvállalását ösztönző törvénymódosító javaslatot nyújtott a parlament elé Szili Katalin független országgyűlési képviselő. A Szociális Unió elnöke szerint a felsőfoktatásból frissen kikerülő, korábbi munkaviszonnyal nem rendelkező fiatalok jelenleg csak gyermekgondozási segélyt, vagyis gyes-t kaphatnak. Ha ők is jogosultak lennének gyermekgondozási díjra, más néven gyed-re, akkor egy évig havonta 20 ezer forinttal többet kaphatnának a kevesebb mint 26 ezer forintos gyesnél.

Folytatja a tanya villamosítási programot a kormány. Erről a Fidesz szóvivője beszélt, amikor tanyapiacot adott át Cegléden. Hoppál Péter azt mondta, jelenleg mintegy 1000-1500 hazai tanyára nincs bevezetve az áram. 300-350 ingatlannál ezt sürgető feladatnak nevezte. Hozzátette, a magyar tanyarendszer olyan nemzeti kincs, amelynek működőképessége létkérdés az Alföldön és a Duna-Tisza-közi homokhátság vidékén.

Befejezték a Duna áradása miatt kiépített ideiglenes védművek elbontását Szigetmonostoron, az árvíz utáni fertőtlenítési munkálatok azonban az útépítés miatt szünetelnek. A Pest megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szerint elbontották a félmillió homokzsákot. A talajvizet három szivattyúval igyekeznek felszámolni, de egyes részeken még így is 20 centiméternyi víz áll a földeken. Még nem költözhetett haza tizenkilenc ember, akiket a BELVÍZ miatt kellett kitelepíteni, közülük tizenheten rokonoknál szálltak meg, kettejüknek a Vöröskereszt biztosított szállást.

Az orosz államfő szerint Egyiptom a polgárháború szélén áll. Vlagyimir Putyin a kazah fővárosban azt mondta, az orosz vezetés azt szeretné, ha Egyiptom elkerülné Szíria sorsát, ahol a kormánypárti és ellenzéki erők között több hónapja húzódó harcok alakultak ki, több ezer halálos áldozatot követelve.

Az osztrák államfő cáfolta, hogy átkutatták volna a bolíviai elnököt szállító különgépet szerda hajnalban. Heinz Fischer osztrák államfő a Kurier című osztrák lapnak azt mondta, a bolíviai elnök maga döntött az út megszakításáról, amikor kiderült, hogy több európai ország nem engedélyezte áthaladását a légterén. Az átrepülési engedély megtagadását azzal indokolták, hogy gyanújuk szerint a fedélzeten volt az Egyesült Államok hírszerzési botrányának kirobbantója, Edward Snowden informatikus.

A baleset után egy nappal is lángolt még két vagon a kanadai Quebec tartományban történt vasúti katasztrófa után. Elszabadult és kisiklott egy nyersolajat szállító szerelvény. Több vagon felrobbant, eddig három holttestet találtak a helyszínen, negyven embert még keresnek. A vonal tulajdonosa azt állítja, a a vonatvezető éjszakára leállította és biztosította a szerelvényt. Egyelőre nem tudni, hogy mitől szabadultak el a vagonok, amelyek egy hatezer lakosú kisváros központjában siklottak ki és robbantak fel.

A légitársaság szerint nem műszaki hiba okozta egy dél-koreai utasszállító gép balesetét San Franciscóban. Ketten meghaltak és több mint 80-as megsérültek, amikor helyi idő szerint szombat éjszaka lezuhant az Asiana Airlines Szöulból érkező Boeing gépe. A repülő a földet éréskor gyulladt ki, egy része teljesen kiégett. Az FBI szóvivője szerint egyelőre semmi sem utal arra, hogy terrorcselekmény történt volna.