Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Új tanyapiacot adtak át Cegléden

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A magyar tanyarendszer olyan nemzeti kincs, amelynek működőképessége létkérdés az Alföldön és a Duna-Tisza-közi homokhátság vidékén - jelentette ki a Fidesz szóvivője vasárnap a helyi tanyapiac átadásán Cegléden.

Hoppál Péter az eseményen a kabinet tanyafejlesztési programjáról szólva elmondta: 2010-ben e téren is komoly szemléletváltásra volt szükség, miután korábban a szocialista kormányok magukra hagyták a tanyákat és az ott élő körülbelül 300 000 embert.

Az ebben a ciklusban megindult fejlesztések eredményeként 2011-ben és tavaly egy közel 2,5 milliárd forintos támogatási rendszerből számos infrastrukturális beruházás valósult meg a magyar tanyavilágban - emelte ki.

Emlékeztetett: a kormány támogatja a tanyagondnoki szolgálatok hálózatát, az ivóvíz-minőség javítását, valamint a vízminőség ellenőrzését is az érintett területeken.

A szóvivő kitért arra is, hogy folytatják a tanyafejlesztések egyik legjelentősebb elemét, a villamosítási programot is, hiszen jelenleg mintegy 1000-1500 hazai tanyára nincs bevezetve az áram. 300-350 ingatlannál ezt sürgető feladatnak nevezte.

Szintén megoldásra vár országszerte mintegy 3800 tanya megközelíthetőségének javítása, ahol a bekötőutak szinte járhatatlanok - fogalmazott, aláhúzva: a program célja, hogy a támogatások és fejlesztések révén a magyar tanyák megerősödve, önálló lábakon álló, életképes gazdaságokként működjenek.

Földi László, Cegléd polgármestere (Fidesz-KDNP) az eseményen arról tájékoztatott: a 45 millió forintos pályázati forrásból megújult és vasárnap átadott termelői piacon mintegy 50-60 környékbeli tanyasi árulja portékáit. Így immár a ceglédi piac egészét tekintve is 90 százalékra tehető a saját áruit értékesítő gazdák aránya - hangsúlyozta.