Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Fónagy: A kormány célja a vasúti közlekedés további fejlesztése

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A kormány célja a vasúti közlekedés színvonalának további fejlesztése, az utazási körülmények javítása, ami még több embert késztethet arra, hogy az autó helyett a vasutat válassza - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára pénteken Budapesten, a 63. Vasutasnap tisztavató ünnepségén.

Fónagy János hangsúlyozta: sok évtized lemaradását nem lehet 2-3 év alatt behozni, de a változtatást már elkezdte a kormány az utóbbi években. Törvény született a közösségi közlekedésről, a szervezeti változások mellett sikerült a MÁV adósságát mérsékelni, összhang van fő közösségi közlekedési ágak, a vasút és a távolsági buszközlekedés között, és a vasutasságnak világos jövőképe van - sorolta.

Dávid Ilona, a MÁV elnök-vezérigazgatója az ünnepségen felhívta a figyelmet arra, hogy a vasúti tisztképzés idén 125 éves, a frissen végzettek a magyar vasút jövőjének letéteményesei. Megerősítette, a vasúttársaság is elkötelezett az utasok egyre magasabb színvonalú kiszolgálásában.

Fónagy János elmondta: idén több mint 300 tisztet avattak, csaknem dupláját a tavalyinak, ez is bizonyítja, hogy a vasút megítélése, az azzal szemben támasztott társadalmi és gazdasági igények, valamint a vasutasságnak saját magába vetett hite sokat változott.

Az elmúlt évtizedekben számos alkalommal vitatkoztak azon, van-e a vasútnak jövője; sokan mondták, hogy ez egy meghaladott intézmény, azonban a MÁV 2013-as működése, a tisztek avatása is bizonyítja, hogy a vasútnak az egész világon és Magyarországon is volt, van és lesz jövője - mondta.

Fónagy János kifejtette: a kormány számára a vasút nem egy vállalat, hanem a magyar gazdaság és társadalom egyik legfontosabb tartóeleme, biztosítja az állampolgárok mobilitását, összetartja az országot, biztosítja a hazai ipar működését, és a tranzitforgalmat.

Mivel a jövő a közösségi közlekedésé, amelynek alappillére a vasút, az elmúlt három évben elkezdődött és folyamatban van a MÁV szervezeti átalakítása - hívta fel a figyelmet. Emlékeztetett arra, hogy 2002 és 2010 között "több mint 100 részre verték szét" a korábban egységes magyar vasutat.

A 2010 óta zajló struktúraváltás eredményei már érzékelhetők: a vasúttársaság úgy volt képes adósságállományát 55 milliárd forinttal csökkenteni, hogy nem voltak megszorítások, csoportos létszámleépítés, sőt a fejlesztések révén még több vasúti kocsi újul meg, és az utaslétszám az elmúlt két-három évben ha szerényen is, de elkezdett növekedni.

Fónagy János szerint az előző kormányok közlekedéssel kapcsolatos rossz döntései ártottak a vasútnak, erre példaként említette a teherszállítási üzletág "elhibázott" eladását.

Mint mondta, a Fidesz-KDNP-kormánynak deklarált célja volt az első pillanattól, hogy megerősítse a vasutas hivatás társadalmi megbecsülését és perspektívát teremtsen az ágazat minden résztvevőjének. Fónagy János hangsúlyozta, a kabinet határozott lépéseket tett és kiszámítható jövőt ígért az ágazatban dolgozóknak. Magyarországon ma naponta mintegy 3100-3300 vasúti szerelvény indul el, több millió ember választja utazáshoz a vasutat.

Felidézte, hogy amikor 2002-ben közlekedési miniszterként átadta a MÁV-ot, akkor a magyar vasútnak 27-28 milliárd forint banki adóssága volt, ami nem kevés, de 2010-ben 330 milliárd forint adóssággal kapta vissza a kormány, emellett 2002-ben még volt teher- és személyszállítás is, 2010-re a vasút szétforgácsolódott, az irányítás szétesett, a vasutasság elbizonytalanodott, a gazdálkodás áttekinthetetlenné vált.

Fónagy János kifejtette: az európai uniós forrásokból 2011-ig 635 milliárd forint irányult a közösségi közlekedést fejlesztő projektekbe. A 2014-2020-as pénzügyi időszakot megelőzően a kormány kidolgozza a Nemzeti Közlekedési Stratégiát, amely kijelöli a következő időszak feladatait. A dokumentum brüsszeli elfogadását követően, tehát már 2014 elejétől megnyílhatnak az újabb uniós források - hangsúlyozta.

A MÁV szervezeti újjáépítése és az áttekinthető gazdálkodás kialakítása jó úton halad: a 100 körüli gazdasági egység csaknem a felére csökkent - mondta az államtitkár, kiemelve: bízik abban, hogy belátható idő belül a magyar teherszállító vasút is megkezdheti működését.

Dávid Ilona elmondta: a vasút napjainkban újra népszerű, és a MÁV is tapasztalja, hogy a kormány a vasút mellett áll. A MÁV élni szeretne ezzel a támogató attitűddel, és számos lépést tettek azért, hogy ez a bizalom megmaradjon. Kiemelte: a MÁV először ért el pozitív üzemi eredményt tavaly évtizedek óta, és csoportszinten is jól teljesített, ami a költséghatékonyságnak, a folyamatszervezési és szolgáltatásfejlesztési lépéseknek köszönhető. Emellett jelentős szerepe volt a szerződés szerinti, állami finanszírozásnak is - mondta Dávid Ilona.

Hozzáfűzte: a 2015-ig szóló pályaműködtetési szerződés kiszámíthatóságot biztosít a MÁV számára, és folyik a cégcsoporton belüli párhuzamosságok felszámolása, költséghatékony technológiai fejlesztések zajlanak, valamint a korábban külső vállalkozók által végzett munkák a vállalatcsoporton belülre kerülnek.