Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Milliárdos visszaélésekről érkeznek bejelentések az adóhatósághoz - lapszemle

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Ezrével érkeznek a közérdekű bejelentések az adóhatósághoz - írja a Magyar Nemzet. A Népszabadság cikkéből kiderül: megvan az első engedéllyel rendelkező pénztárgép.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy ezrével érkeznek a közérdekű bejelentések az adóhatósághoz, amelyek közül több nagy horderejű, akár milliárdos visszaélésről számol be. A közérdekű jelzések alapján a hivatal tavaly több mint 7 ezer ellenőrzést végzett el, idén pedig már újabb 2 ezer vizsgálat fejeződött be, a beadványok alapján 2012-ben 8 milliárd forint, ez év március végéig pedig további 2,6 milliárd forint adókülönbözet nyomára bukkant a hatóság.

A Magyar Nemzet online a helyszínen nézte meg az épülő Várkert bazárt. Írásukból kiderül: közeledünk ahhoz a ponthoz, amikor már hivatalosan sem képviselhető a Várkert bazár 2014. március 31-ei átadása - a nyár viszont reálisnak tűnik. Az Európai Unió 6,7 milliárd forintos támogatása azonban a lap információi szerint csak a március 31-ei befejezéssel jár.

A Népszabadság cikkéből kiderül: megvan az első engedéllyel rendelkező pénztárgép, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivataltól a Laurel cégcsoport "kiskasszája" kapott zöld jelzést, amely már alkalmas online kapcsolatra a kereskedők és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) között. A lap írásában emlékeztet arra, hogy a NAV-ba kötött pénztárgépek rendszerének az eredeti tervek szerint áprilisban kellett volna elindulnia, később ezt júniusra, végül pedig szeptemberre tolták.

A Népszabadság a formálódó szakszervezeti szuperszövetségről ír, amely a május 1-jén bejelentett három nagy szakszervezet jövőbeni összeolvadásán alapul. Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) elnöke a lapnak elmondta, hogy a struktúrát illetően nagyjából sikerült megegyezésre jutniuk, de technikai jellegű problémák sorát még meg kell oldaniuk, és a személyi kérdésekről is hamarosan beszélniük kell.

Az Index arról ír, hogy a szovjet és az orosz igazságszolgáltatásban is példátlanul döntött tegnap a moszkvai bíróság, amikor bűnösnek mondva ki Szergej Magnyitszkijt. A férfi ugyanis már csaknem négy éve halott. A bíróság az ítélethozatalt az ügyet övező társadalmi érdeklődéssel indokolta. Az érdeklődés kétségtelenül nagy volt, hiszen a 2008-ban őrizetbe vett férfi egy évvel későbbi halála az Egyesült Államok és Oroszország kapcsolatainak elhidegülését is fokozta.

Az Index a labdarúgó Európa-Liga magyar szereplőiről készített összeállításából kiderül: a fehérváriak hiába játszottak emberelőnyben Montenegróban, a Videoton mégis kiesett a kupasorozatból, míg a másik tegnap érdekelt csapat, a Honvéd 9 gólt lőtt szintén montenegrói ellenfelének. A kispestiek jövő csütörtökön Újvidéken, a Vojvodina ellen folytathatják a jó szereplést. Részletek az indexen.

A Portfolio.hu cikkéből kiderül: nehéz helyzetbe hozhatja Amerika az OPEC országait, az országban zajló palaforradalom miatt ugyanis csökkenhet az olajkartell részesedése a globális olajpiacon. A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) legfrissebb jelentése szerint az OPEC országok a legutóbbi hónapban 370 ezer hordóval kevesebb olajt hoztak a felszínre, amiért a líbiai, a nigériai és az iraki kitermelési zavarok tehetők felelőssé, ráadásul a szankciók miatt Irán olajkivitele 36 százalékkal napi 800 ezer hordóra esett vissza az előző hónapban. Részletek a Portfolio.hu-n.

A Napi Gazdaság a kettes vonalról kivont régi orosz metrókocsik keresésére indult. A lap írásából kiderül: egy részük a hármas vonalon bukkan fel, a használhatatlanokat szétbontották, majd a szerkezetüket félmillió forint körüli összegekért eladták. Részletek a Napi Gazdaságban és az InfoRádió reggel 9 óra után kezdődő üzleti reggeli című műsorában.

A Pénzcentrum.hu cikkéből kiderül: Magyarország nemzetközi összehasonlításban is jól áll a bankkártya-biztonság tekintetében, ugyanis egyre kevesebb olyan kártyánk van, amelyiken nincs a biztonságot jelentő chip. Vannak azonban olyan szabályok, tanácsok, amelyeket érdemes időről-időre átismételni ahhoz, hogy úgy használjuk kártyánkat, hogy az a lehető legkevesebb kockázattal járjon. Részletek a Pénzcentrum.hu-n.