Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Klinghammer: Megéri az államnak a több művelt ember

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az eredetileg tervezett 55 ezer helyett több mint 58 ezer diákot vettek fel állami ösztöndíjas képzésre. A felsőoktatásért felelős államtitkár elégedett az eredménnyel. Klinghammer István adott interjút az InfoRádiónak a ponthatárokról.

A felsőoktatásért felelős államtitkár szerint a kormány, a szülők és a fiatalok elvárása is teljesült a felvételi ponthatárok kihirdetésekor. Hozzátette: a minőség irányába mozdultak el a felsőoktatási intézmények, ugyanis a maximális keretszámot nem mindenhol használták ki, és inkább tartották a magasabb ponthatárt. Ez egyértelműen jelzi, hogy az intézetek jó szakemberek képzésére törekszenek.

Az intézmények autonómiája érvényesült - hangsúlyozta Klingammer István. Az iskolák döntöttek arról, hogy milyen szakokat indítanak el és melyeket nem. Az államtitkár kiemelte, a kormánynak nem célja, hogy bezárják a felsőoktatási létesítményeket, azonban figyelembe kell venni, hogy hova nem jelentkeznek a fiatalok, és hogy ennek mi lehet az oka. Ez nem azt jelenti, hogy azokat a szakokat, amelyekre nincs elég jelentkező, azonnal megszüntetik. Az államtitkár hozzáfűzte: minden intézménynek kell egy fő profil, illetve terület, amelyekhez viszonyítva eldönthetik, milyen szakokra van szükségük.

A ponthatárok emelését vagy csökkentését az iskolák határozzák meg. A keretszámok valószínűleg nem emelkednek jövőre, a csökkentés pedig annak a függvénye, hogy hányan jelentkeznek az adott szakra.

Az idei költségvetésből az államilag támogatott szakok több mint 10 milliárd forintot tesznek ki . Megéri az államnak a több művelt ember - fogalmazott Klinghammer István.

Hanganyag: Windisch Judit