Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Még a nyáron végtörleszti a kormány az IMF-hitelt - hírösszefoglaló

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Még a nyár folyamán végtörleszti a kormány a Nemzetközi Valutaalaptól felvett hitelt. A benzin árának jövő heti csökkentésére számít a portfolio.hu gazdasági hírportál. Holnap már az ország csaknem teljes területén piros fokú figyelmeztetés lesz érvényben a hőség miatt. Hírösszefoglaló.

Még a nyár folyamán visszafizeti a kormány a 2008-ban kapott IMF-hitelt - jelentette be a miniszterelnök a romániai Tusnádfürdőn. Orbán Viktor a Bálványosi Nyári Szabadegyetem rendezvényén elmondta, hogy a kölcsön végtörlesztésére utasította Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert, az ehhez szükséges források rendelkezésre állnak.  A miniszterelnök megerősítette, hogy kivezetik a devizaalapú lakáshiteleket a piacról. Szólt arról is, hogy a kormány nemzeti gazdaságpolitikát folytat, hogy az az érték, amit a magyarok megtermelnek, Magyarországon maradjon. A kormányfő a magyar gazdasági nemzetstratégia szerves részének nevezte az identitásőrző nemzetpolitikát, amely, mint mondta, segít abban, hogy szülőföldjükön boldogulhassanak és az anyanyelvükön tanulhassanak a magyarok. Kérdésre válaszolva arról is beszélt: összmagyar érdeknek tartja az államadósság csökkentését.

A benzin árának literenkénti 4-5 forintos csökkenését valószínűsíti a jövő hétre a portfolio.hu gazdasági hírportál. Az elemzők abból következtetnek erre, hogy a nemzetközi jegyzésárak hosszú idő után újra csökkentek a héten, és ennek megfelelően a finomított termékárak is mérséklődtek. A portál szerint a dízel ára nem, vagy legfeljebb 2 forinttal mérséklődhet. Múlt héten kétszer is emelte a benzin literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol, a gázolaj ára nem változott. Az emeléssel a benzin ára 423-424 forintra nőtt, a gázolaj átlagára 422-423 forint maradt.

Felügyeleti díjat kell fizetniük negyedévente a világörökségi területen működő, szeszesitalt árusító vendéglátóhelyeknek és boltoknak az éjszakai nyitva tartásért. A kereskedelmi törvény ezt szabályozó módosítása augusztus elsején lép hatályba. A díj alapja a vendéglőknél az engedélyben szereplő befogadóképesség, a boltoknál három négyzetméterenként egy fő. A törvény csak a díj maximumát rögzíti, ez személyenként és éjszakánként legfeljebb 20 forint lehet.

Vasárnapra négy észak-keleti megye kivételével az ország teljes területére a legmagasabb fokú, piros figyelmeztetést adott ki  a hőség miatt a meteorológiai szolgálat. Holnap az érintett területeken 25-28 fok közötti átlaghőmérséklet valószínű. Az UV-B sugárzás maximuma elérheti a nagyon erős szintet. Az országos tisztifőorvos hétfő éjfélig  meghosszabbította és a legmagasabb fokúra, harmadfokúra emelte a hőségriadót.

Jól vannak a miniszterelnöki konvojt érintő, tegnapi erdélyi baleset magyar sérültjei. Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke arról számolt be, hogy budapesti és marosvásárhelyi kórházakban ápolják őket.  A miniszterelnöki konvoj egyik autóját tegnap délután érte baleset a romániai Maros megyében. Havasi Bertalan akkori tájékoztatása szerint a járműben a csíkszeredai főkonzul és helyettese, valamint a Miniszterelnökség három munkatársa utazott. A Maros megyei rendőrség szóvivője tegnap este azt mondta: szabályosan közlekedett a magyar főkonzulátus járműve. A balesetet a szembejövő sávból áthajtó gépkocsi okozta, amelynek vezetője szabálytalanul akart előzni. A balesetet okozó sofőr életét vesztette.

Egyiptomban továbbra is ellentmondóak az adatok arról, hogy hány halálos áldozata van a kairói összecsapásoknak. Meg nem erősített információk szerint több mint 70 ember halt meg. A megbuktatott államfőt, Mohamed Murszit támogató Muzulmán Testvériség szerint a hadsereg támadt rá a volt elnök mellett tüntetőkre és többszáz demonstrálót megöltek. Az egyiptomi hatóságok cáfolták ezt, és mintegy harminc halottról beszéltek. Catherine Ashton, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője az erőszakos cselekmények beszüntetésére és Mohamed Murszi szabadon engedésére szólított fel.

Nagyszabású díszszemlével emlékeztek meg Észak-Koreában a koreai háború lezárásának 60. évfordulójáról. Dél-Koreában szintén megemlékezést tartottak.   Az 1950 és 1953 közötti koreai háborúnak a panmindzsoni fegyverszüneti egyezmény vetett véget.

Spanyolországban egyelőre nem tett vallomást a mozdonyvezető a szerda este történt, 78 halálos áldozatot követelő vonatszerencsétlenség ügyében. A férfit gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsítják. Az 52 éves mozdonyvezető, aki könnyű sérülésekkel került kórházba, az eddigi vizsgálatok szerint 190-nel engedte száguldani a vonatot egy olyan szakaszon, ahol 80 kilométeres sebességkorlátozás volt érvényben.

A Formula-1-es hétvége első két napján 122 embert kellett ellátniuk a mentőknek a hőség okozta rosszullét miatt a mogyoródi Hungaroringen. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője  elmondta az első napon 45, míg a második napon 77 embert kellett ellátniuk. Kórházba senkit sem kellett vinni. A mentőszolgálat szóvivője azt is elmondta: a hőség ellenére országosan nem volt a szokásosnál több riasztásuk a mentőknek.