Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A Jobbik Kövér László visszahívását kezdeményezi

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az Országgyűlés elnökének visszahívását kezdeményezi a Jobbik, szerintük ugyanis Kövér László méltatlanná és alkalmatlanná vált a feladat ellátására.

Sneider Tamás, a párt országgyűlési képviselője hétfőn sajtótájékoztatón ismertette pártja elnök-frakcióvezetőjének levelét, amelyet Vona Gábor a házelnöknek címzett a házbizottság azonnali összehívását kérve.

A képviselő közölte: szerintük azzal, hogy Kövér László a Jobbik-frakció számára június 21-étől ellehetetlenítette szakértők, vendégek beléptetését a Parlamentbe és az Országgyűlés Irodaházába, olyan intézkedést hozott, amely összeegyeztethetetlen az alaptörvénnyel és a magyarországi demokrácia alapszabályaival.

A házelnök ezzel alapvető jogokat sértett - értékelte. Azt mondta, Kövér László kisebbrendűvé tette a Jobbik képviselőit a többi képviselőhöz képest azzal, hogy politikusaik szakértőit kizárta. Az országgyűlési képviselőkről szóló törvény egyenlő jogokat biztosít a mandátumot szerző politikusoknak - mutatott rá.

Közölte azt is: pártja az Egyenlő Bánásmód Hatóságot is felkeresi, emellett a rendőrséghez is fordult az ügyben. Azt azonban nem tervezik, hogy például a strasbourgi emberi jogi bíróságtól kérjenek jogorvoslatot, a Jobbik szerint ugyanis az ország sorsát és "még az ehhez hasonló, égbekiáltó dolgokat is" helyben kell megoldani. "Nem szeretünk külföldi hatalmakhoz fordulni az ország belső dolgaival kapcsolatban" - közölte.

A Jobbik azóta nem adhat ki belépési engedélyt szakértőinek, szimpatizánsainak, hogy a nyári, rendkívüli ülésszakban képviselői és szakértői a földforgalmi törvény végszavazásakor megzavarták az Országgyűlés plenáris ülésének munkáját.