Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Már csak két hétig tartozunk az IMF-nek - hírösszefoglaló

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Két héten belül visszafizeti a 2008-ban felvett IMF hitelét Magyarország. Jövő tavasszal már utasokat szállít a 4-es metró Budapesten. Megdőlt a fővárosi és az országos melegrekord. - Hírösszefoglaló.

Még a lejárat előtt visszafizeti a 2008-ban felvett IMF hitelét Magyarország - erősítette meg a Nemzetgazdasági Minisztérium. A Nemzetközi Valutaalapnak két héten belül, augusztus 12-ig átutalja az összeget a tárca, ezt az államkötvények kibocsátásából származó jelentős betétállomány teszi lehetővé. A kormányfő a hétvégén Tusnádfürdőn jelentette be, hogy a kölcsön végtörlesztésére utasította a nemzetgazdasági minisztert. Orbán Viktor elmondta: a szükséges összeg rendelkezésre áll, mert az elmúlt három évben a magyarok megtermelték ezt a pénzt. 2008-ban 7 és fél milliárd euró értékű hitelt hívott le az ország az IMF-től, ennek utolsó törlesztő részlete 2,2 milliárd euró, amelynek a kifizetése jövő márciusban lenne esedékes.

Rövid távon nagyjából 2,2 százalékponttal csökkenti a GDP-arányos államadósságot az IMF-hitel végtörlesztése - közölte az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgató-helyettese. Borbély László András elmondta: összességében nem változik érdemben az adósság, mivel az ország egy korábbi államkötvény kibocsátásból tud fizetni. Az ÁKK vezetője emlékeztetett: az első negyedév végén 82 százalék fölé ugrott az államadósság GDP-hez viszonyított aránya. Ennek oka részben az, hogy egy év eleji plusz kibocsátás a mostani hitel-visszafizetést finanszírozza.

Kétszázezer álláskereső közfoglalkoztatásba történő bevonásáról döntött a kormány a 2013-2014. évi téli időszakra. A Nemzetgazdasági Minisztérium tájékoztatása szerint százezren dolgoznak novembertől jövő év áprilisig, további százezren pedig olyan képzést kapnak, amely növeli elhelyezkedési esélyeiket a munkaerőpiacon.

Jövő március 31-től utasokat szállít a négyes metró Budapesten - jelentette be a főpolgármester. Tarlós István elmondta: a kivitelezési munkák a megfelelő ütemben zajlanak, az alagút, a pálya elkészült, beüzemelés előtt állnak a biztosítóberendezések, az áramellátási rendszer készen van. Szeptembertől utasok nélkül futnak a szerelvények, hogy meggyőződjenek a teljes rendszer megfelelő üzemeléséről. A négyes metró teljes költsége most mintegy 450 milliárd forint.

A Balaton melletti vasúti teherfogalom eltereléséről tárgyal a Balatoni Szövetség a MÁV vezetésével és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztővel. A megbeszélések célja, hogy a hosszú és nehéz szerelvények elkerüljék az üdülőterületet. A Balatoni Szövetség társelnöke, Balázs Árpád az InfoRádiónak a megoldási lehetőségek között említette, hogy a tehervonatok Dombóvár, Kaposvár, Gyékényes vonalán kerüljenek, illetve a Balaton déli partján a vágányfelújítások során párnázott síneket fektetnek le és hangfogó falakat építenek.

Augusztus 1-jén indul a határon túli magyar választók regisztrációja a 2014-es tavaszi országgyűlési választásra. Az Országgyűlés 2011. decemberében döntött úgy, hogy a határon túli magyarok szavazati jogot kapnak, de a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok csak pártlistára szavazhatnak.

Az eddiginél értékállóbb és kiszámíthatóbb béreket ígér a pedagógusoknak az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A tárca szerint a jelenlegitől alapvetően eltér az új pedagógus bérrendszer szemlélete. Alapja a mindenkori minimálbér lesz, így annak emelkedése automatikus fizetés növekedést jelent az ágazatban.

Kétfordulós közbeszerzést írt ki a portfóliójában lévő, illetve az abba bekerülő ingatlanok vagyon- és felelősségbiztosítására a Nemzeti Eszközkezelő. A szerződés megkötésekor várhatóan 1000 lakás lesz a portfólióban, beleértve az ócsai szociális lakásokat is. Jövő év végére ez a szám elérheti a 25 ezret. A minden kockázatra kiterjedő biztosítás díjának becsült értéke évi 510 millió forint.

Megdőlt a fővárosi és az országos melegrekord is az idei nyár eddigi legmelegebb napján. Gál Áron, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa az InfoRádióban elmondta: hétfőn Budapesten 38,5, Baja-Csávolyon 40 Celsius-fokot mértek. Hozzátette: a korábbi budapesti rekordot 1921-ben, az országosat pedig 1905-ben, Orosházán regisztrálták.

Ezen a nyáron már nem számít az áramfogyasztás növekedésére a Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító. Hackl Mónika, a MAVIR Zrt. kommunikációs vezetője közölte: elsősorban a klimatizálás miatt a legmagasabb nyári terhelés többnyire július közepe előtt jelentkezik, mivel azt követően a szabadságolások, utazások miatt alacsonyabb a hazai áramfelhasználás még rendkívüli meleg esetén is.

Az elmúlt kánikulai hétvégén több mint tucatnyi embert kellett kimenteni a Balatonból. Horváth László, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője elmondta: vasárnap megerősödött a délnyugati szél, és ez a zsúfoltabb déli parti strandokon rendszerint gondot okoz, mert a mély víz felé sodorja a gumimatracokat, gumicsónakokat, vízibicikliket, szörfdeszkákat. A Velencei-tóból öt embert mentettek ki a hétvégén a vízi mentők.