Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Ezt javasolta Gyurcsány az MSZP-nek

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Közös lista- és egyénijelölt-állítást javasolt a Demokratikus Koalíció a szocialista pártnak - jelentette be újságíróknak Gyurcsány Ferenc pártelnök hétfőn azután, hogy az MSZP vezetőivel tárgyalt.

A volt kormányfő azt mondta: a DK továbbra is az átfogó ellenzéki megállapodás híve közös listával, közös miniszterelnök-jelölttel, és azt javasolják, hogy erről a célról továbbra se mondjanak le az ellenzéki oldalon.

Ám alkalmazkodva az MSZP és az Együtt 2014 múlt heti egyezségéhez, a DK a hétfői tárgyaláson közös MSZP-DK listára és a szocialistákkal közös egyéni jelöltekre tett javaslatot. Elképzelésük szerint a választókerületeket és a listás helyeket a pártok támogatottságának megfelelő arányban osztanák fel. Ugyanakkor a DK igényt tartana a közös lista második helyére - ismertette Gyurcsány Ferenc.