Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Kövér: Magyarország hasonlítani fog egy normális demokráciára

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Két-három ciklus múlva Magyarország hasonlítani fog egy olyan normális demokráciára, amelyben a szemben álló felek csak ellenfelet látnak egymásban, nem pedig ellenséget -mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Kövér László, az Országgyűlés elnöke.

Az Országgyűlés elnöke a külhoniak képviseletéről azt mondta: nem számol azzal, hogy sok mandátum múlik majd szavazataikon, illetve azzal sem, hogy ez döntené el a választásokat. Azt azonban reméli, hogy a lehetőséggel minél többen élnek, mert ez jótékony hatást gyakorolhat közép- és hosszú távon a magyar belpolitikai életre is.

Kövér László szerint az elmúlt húsz évben Magyarország azért sem volt sikeres, mert olyan kérdésekben, mint a nemzethez való viszonyulás, nem volt egységes.

Az Országgyűlés elnöke úgy látja, az állampolgársági törvény módosítása után a baloldal viselkedésében érezhető változás állt be. Az LMP, mint baloldali párt 2010-től egyfajta jóindulatú semlegességgel, vagy pozitív hozzáállással viszonyul ezekhez a kérdésekhez, különösen ez a helyzet, , amióta a szakadárok elhagyták az LMP-t. A Jobbik éppen fordítva: olyan túlzó gesztusokat tesz, amivel nem használ, inkább árt azoknak a közösségeknek, amelyeknek segíteni akar - értékelte a Házelnök.

Az MSZP pedig gyakorlatilag a magyar baloldal nemzetellenes hagyományait örökölte meg és egészen Mesterházy Attila kolozsvári canossa-járásáig ezen az úton egyenletesen haladt - mondta Kövér László.

A Házelnök ennek alapján úgy ítélte meg: ha ebben az ügyben közelednek egymáshoz az álláspontok, akkor más kérdésben is könnyebb lehet a kompromisszumkeresés.

Én azt gondolom, hogy elindulhatunk egymás felé és ha nem is a következő ciklusban, de a rákövetkezőben már igen, az azt követőben pedig méginkább hasonlítani fog Magyarország egy olyan normális demokráciára, amelyben a szembenálló felek csak ellenfelet látnak egymásban, nem pedig ellenséget - jelentette ki az Országgyűlés elnöke.

Kövér László arról is beszélt, hogy a közelgő választási kampány miatt élesebb hangú parlamenti felszólalásokra igen, de eldurvuló ülésekre nem számít.

Elmondta, nincs igazából semmilyen korlátja annak, hogy egy képviselő milyen tartalmú napirend előtti felszólalást mondhat, inkább csak stílusban van némi korlátozás. Arra azért nem nagyon szokott sor kerülni, hogy valakit emiatt a mondandójában megszakítottak volna.

A kampányok közeledtével élesebb kifejezéseket fognak használni valószínűleg a képviselők pro és kontra, ezeknek a céltáblája nagy valószínűséggel a kormány lesz, de hát ezt el kell tudni viselni - fogalmazott a Házelnök.

Kövér László azt is elmondta, hogy az ellenzékkel szemben azért tűnik időnként szigorúbbnak, mert olyan dolgokat engednek meg maguknak, amilyenekre húsz éve nem volt példa.

"A szocialistákkal leginkább az szokott a bajom lenni,hogy amikor nem náluk van a szó, képtelenek elviselni, hogy csendben hallgassák, ha a felszólaló éppen olyat mond, amivel ők nem értenek egyet" - jelezte. Az LMP szakadárjai, illetve a Jobbik pedig csekély támogatottságát extra magatartási formákkal akarja kompenzálni.

Kövér László megemlítette még, hogy a parlamentnek nagyobb mozgásteret kellene adnia a mindenkori kormánynak.

"Azt tartanám normálisnak, függetlenül attól, hogy a következő ciklusokban milyen kormányok lesznek, ha a parlament csak a legalapvetőbb garanciális szabályok megalkotására tartana igényt, és adna egy felhatalmazást négy éven keresztül a kormánynak" - mutatott rá az Országgyűlés elnöke. Hozzátette: ez egyfajta rendeleti kormányzás lenne, a rendeleti kormányzás rossz íze nélkül.

Kövér László beszélt a Kossuth tér átalakítási munkálatairól is. Azt mondta: a nemzeti ünnepek megünneplési helyszíneiről még gondolkodni kell, Eddig ez szokásjog alapján, de különösebb protokolláris regulák, normák nélkül zajlott. Érdemes a mostani helyzetet - a Kossuth tér kiesését - arra is felhasználni, hogy végiggondolják: miként rendezzék meg az állami ünnepeket.

A Házelnök egyébként úgy tudja, hogy a tér átalakítási munkálatait az árvízi helyzet 21-22 nappal visszavetette, de márciusra készen lesz, és a választások előtt át tudják adni a teret, a látogatóközpontot, valamint a mélygarázst, és a szobrok egy jelentős része is állni fog. Tehát ha úgy döntenek, a Kossuth tér márciusra alkalmas lesz egy állami ünnepség megrendezésére.

Hanganyag: Exterde Tibor