Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Pappá szentelésének 50. évfordulóján köszöntik Kozma Imrét

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Kozma Imre irgalmasrendi szerzetest, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnökét pappá szentelésének ötvenedik évfordulója alkalmából köszönti szombaton Böjte Csaba ferences szerzetes és Reisz Pál, az eseménynek helyet adó Belvárosi (Pesti) Ferences Templom igazgatója.

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint Kozma Imrét, a betegápoló irgalmasrend magyarországi vezetőjét 1963 júniusában szentelték pappá. 1968-tól nyolc évet szolgált káplánként a Pesti Ferences Templomban.

Prédikációival, miséivel a templomot olyan lelki központtá tette, amely "példamutató volt azokban a vészterhes időkben, amikor az ateizmus uralkodott az országban, és a hatalom mindent megtett, hogy az egyház hangját elnyomja" - idézték a közleményben Reisz Pál templomigazgatót.

Kozma Imre a pesti ferences templomból a zugligeti plébániatemplomba került; "ott teremtette meg azt a legendás közösséget, amely a Magyar Máltai Szeretetszolgálat bölcsője lett" - írták.

Az irgalmasrendi szerzetes pappá szentelésének évfordulója alkalmából júniusban gyalogos zarándoklaton kereste fel azokat a helyeket, ahol az elmúlt évtizedekben szolgált. Nyolc nap alatt 140 kilométert tett meg, "az elhívás ajándékáért hálát adó útja" Győrzámolyban, szülőfalujában ért véget, első miséjének helyszínén - közölte Reisz Pál.

Kozma Imre aranymiséjének ünnepi szónoka Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója lesz.