Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Megkezdte ülését a NATO Katonai Bizottsága Budapesten

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az aktuális kihívások, köztük a Közel-Keleti és az Észak-Afrikai helyzet megvitatásával megkezdte ülését a NATO legmagasabb szintű katonai szervezete, a Katonai Bizottság szombat reggel Budapesten.

Knud Bartels, a bizottság elnöke kifejtette: a napirend szerint ezután a szövetség afganisztáni, majd nyugat-balkáni - koszovói - szerepvállalásáról egyeztetnek.

Hende Csaba honvédelmi miniszter megnyitó beszédében kiemelte, hogy a Magyar Honvédség 1000 fős műveleti szerepvállalásának szintjét a jövőben is fent akarják tartani, ezért megkezdték az afganisztáni kivonulással felszabaduló erők alkalmazásának tervezését.

A Nyugat-Balkán, így Koszovó biztonsága kiemelt fontosságú, és "a katonai erő fontos eszköz a biztonság szavatolása szempontjából" - jelentette ki.