Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Lemondott jegyzői megbízatásáról Szilágyi Péter

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Szilágyi Péter hétfőn lemondott az Országgyűlés jegyzői posztjáról - ezt a független képviselő jelentette be budapesti sajtótájékoztatóján. Az Országgyűlés Sajtóirodája tudatta: Szilágyi a bejelentéssel megelőzte az Országgyűlés felmentésére irányuló állásfoglalását.

A politikus döntését indokolva elmondta, úgy érzi, megrendült benne a bizalom, így viszont nem tudja ellátni munkáját.

A független képviselő kijelentette, hogy a házbizottság két héttel ezelőtt ülésen az Országgyűlés elnöke, Kövér László felvetette a megbízatásából való visszahívás lehetőségét. Hozzátette, a Ház vezetése viszont azóta sem kereste meg az ügyben, pedig szavai szerint elvárta volna, hogy házelnökkel pontosan tisztázzák, miért szeretné visszahívni a posztról.

A független képviselő azt is közölte: biztos abban, hogy minderre azért került sor, mert az ülésteremben élt azzal a véleménynyilvánítási szabadsággal, amelyik meglátása szerint mindenkit megillet.Az Országgyűlés Sajtóirodája közleményben reagált Szilágyi Péter lemondására.

Ezzel a bejelentéssel Szilágyi Péter megelőzte az Országgyűlés állásfoglalását, amely a Házbizottság egyhangú döntése alapján felmentését kezdeményezte volna, mivel az LMP frakció újbóli megalakulásával helyreállt az a pártok közötti, az Országgyűlés 2010. május 14.-i alakuló ülésének előkészítéséről szóló írásos megállapodás, amely tartalmazza a jegyzők helyeinek elosztását - írta a sajtóiroda.

Utaltak arra, hogy az LMP frakció 2013. február 11-i megszűnése egy speciális helyzetet idézett elő, amelyet a parlamenti pártok nem kívántak precedensként kezelni. Kifejezetten erre a parlamenti ciklusra fogadták el, hogy a megüresedett jegyzői tisztséget Szilágyi Péter a továbbiakban független képviselőként töltse be.

A Lehet Más a Politika képviselőcsoportja 2013. szeptember 1-jével azonban ismét megalakult. Mivel a fent hivatkozott megállapodás akként rendelkezik, hogy az Országgyűlés által választott tíz jegyző közül három jegyzőre a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség, két-két jegyzőre a Kereszténydemokrata Néppárt, a Magyar Szocialista Párt és a Jobbik Magyarországért Mozgalom, egy jegyzőre pedig a Lehet Más a Politika frakciója tehet javaslatot, a Lehet Más a Politika frakciójának jelölési joga - újjáalakulásukkal - feléledt.

Erre való tekintettel a Házbizottság 2013. szeptember 12.-i és 19.-i ülésén kialakult konszenzus arra irányult, hogy a megállapodásban foglaltak érvényre juttatása érdekében a Házbizottság javaslatot tesz Szilágyi Péter jegyzői tisztségéből történő felmentésére, amelyre lemondása folytán értelemszerűen már nem került sor - tudatta az Országgyűlés Sajtóirodája.