Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A pártverseny állása októberben

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Közzétette októberi összefoglalóját a közvelemenykutatok.hu. Továbbra is a kormánypártok vezetik a népszerűségi listákat, az ellenzéken belül az MSZP enyhe növekedést ért el több közvélemény-kutató adatai szerint. Az emberek választási hajlandósága a felmérések szerint 50 százalék fölött lenne.

Az Ipsos októberben, 1500 fő megkérdezésével készült kutatása szerint a baloldali pártok kis mértékben növekedni tudtak, miközben a kormánypártok népszerűségének javuló trendje megállt.

A Fidesz-KNDP-t a választásra jogosultak 26 százaléka támogatja, míg az MSZP, a DK és az Együtt-PM egy-két százalékpontos növekedés után 16, 3 illetve 4 százalékos népszerűséget tudhat maga mögött. A Lehet Más a Politika támogatottsága enyhe csökkenés után már az 1 százalékos szinten áll. A Jobbikot 6 százalék kedveli. Az Ipsos legutóbbi kutatása szerint a biztos pártválasztók jelenleg 34 százaléknyian vannak, e csoporton belül pedig a Fidesz 49, az MSZP 28, a Jobbik 11, az Együtt-PM 5 százalékot szerezne (az LMP 1 százalékával és a DK 4 százalékával a parlamentik bejutási küszöb alatt marad).

A Medián 1200 fő megkérdezésével készült kutatása a kormánypártok esetében számottevő növekményt, az MSZP, az Együtt-PM és a Jobbik esetében pedig elenyésző csökkenést mutat.

A Fidesz-KDNP támogatói köre a teljes népesség 36 százalékát teszi ki, amivel biztosíthatja első helyét a 14 százalékos MSZP, a 9 százalékos Jobbik és az 5 százalékos Együtt-PM előtt. Az LMP és a Demokratikus Koalíció támogatottsága továbbra is 2-3 százalékos.

A Medián szerint most vasárnap 51 százalékos részvétel mellett 52 százalékot szerzett volna a Fidesz-KDNP, 21 százalékot az MSZP, 13 százalékot a Jobbik, 7 százalékot az Együtt-PM, 2-4 százalékot pedig az LMP és a DK.

A Nézőpont Intézet október 7-10. között készített 1000 fős kutatása alapján a Fidesz-KDNP 35 százalékos népszerűségnek örvend a magyarok körében, amit jelentős lemaradással követ az MSZP 13, valamint a Jobbik 10 százalékkal. A Bajnai Gordon nevével fémjelzett szövetség és Gyurcsány Ferenc pártja az utóbbi egy hónapban stagnálva 5 illetve 2 százalékos, a Lehet Más a Politika pedig enyhe növekedésével beérte az Együtt-PM-et.

Október elején a kutató mérése szerint 56 százalékos választási aktivitásra lehetett volna számítani, amivel a szavazatok 44 százalékát a Fidesz-KDNP szerezhette volna meg, míg 25 százaléka jutott volna a szocialistáknak, 14 a radikálisoknak, 7, illetve 6 százaléka pedig az Együtt2014-PM-nek és az LMP-nek (a DK három százalékos támogatottság mellett a bejutási küszöb alatt volt mérhető). A Századvég 1000 fő megkeresésével készült kutatása alapján szintén csak hibahatáron aluli változásokat mutat a havi trend.
A Fidesz-KDNP-t az összes megkérdezett 29 százaléka, az MSZP-t 14 százaléka, a Jobbikot 7 százaléka, az Együtt-PM Szövetséget 4 százaléka, az LMP-t pedig 1 százaléka említette kedvenc pártjaként.

Októberben a választókorúak 53 százaléka nyilatkozott úgy, hogy biztosan részt venne az azon a héten vasárnap tartandó parlamenti voksoláson. A választani tudó biztos szavazók körében a kormánypártok továbbra is a leadott szavazatok 51 százalékát, a szocialisták 23 százalékát, a Jobbik 13 százalékát, az Együtt-PM, a DK és az LMP pedig 2-5 százalékát szerezhették volna meg.

A Tárki októberben az ellenzéki baloldalon észlelt mozgolódásra hívta fel a figyelmet. A havi 1000 fős kutatása alapján a Fidesz-KDNP 27 százalékos népszerűségnek örvend, míg az MSZP 11, a Jobbik 7, az Együtt-PM 5, a DK 3, az LMP pedig 2 százalékosnak.

A biztos szavazó pártválasztók körében a Fidesz-KDNP népszerűsége viszont 2 százalékponttal csökkent (jelenleg 51 százalékos), miközben a szocialista párté és az Együtt-PM szövetségé 3-4 százalékponttal (24 és 7 százalékra) nőtt. A Jobbikra leadott szavazatok aránya 10 százalékos, a Lehet Más a Politikáé és a Demokratikus Koalícióé pedig 2-5 százalékos.