Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Az ócsai lakópark fele már megtelt

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Jelenleg 39 házban laknak az ócsai szociális lakóparkban, s további családok beköltözése várható a közeljövőben - tájékoztatta a település alpolgármestere csütörtökön az MTI-t.

Horváth Tamás (Fidesz) elmondta, hogy az első ütemben megépült 80 lakóházból eddig 39-et foglaltak el a devizahitelük miatt bajba jutott családok, s nemsokára érkezik még 3-5 pályázatnyertes család is.

Az alpolgármester a lakópark esetleges bővítésével kapcsolatban úgy fogalmazott, senki sem jelentette még ki, hogy nem lesz második ütem, a munka folytatásáról tudomása szerint márciusban születhet döntés. A pályázati feltételek további könnyítése, illetve kiszélesítése esetén valószínűleg még többen érdeklődnének a lakópark iránt, s mielőbb benépesülhetne a terület - tette hozzá Horváth Tamás.

Romhányi Tamás, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat országos központjának kommunikációs vezetője korábban egyebek mellett arról beszélt az MTI-nek, hogy a még üres épületekre az év végéig folyamatosan pályázhatnak az érdeklődők. A költözködést, a beilleszkedést a szeretetszolgálat szociális munkásai segítik, akik minden nap jelen vannak a lakóparkban.

Szólt arról is, hogy a szeretetszolgálat közreműködik az otthonaikat elfoglaló regisztrált munkanélküliek álláskeresésében. Többeknek már találtak munkát, néhányan pedig képzéseken vesznek részt. A kommunikációs vezető hozzátette: a munkába járást az önkormányzat által bérelt busz segíti, szerdánként ügyintéző-, szombatonként bevásárlójárat is közlekedik.

A már ott élő családokban átlagosan négy gyermek van. A teljes benépesülés után várhatóan több mint kétszáz gyermek lakik majd a lakóparkban. A szeretetszolgálat már most is kiemelt figyelmet fordít a kicsikre, rendszeresek a kézműves foglalkozások, az ügyességi versenyek, a gyerekek igényeihez igazodó délutáni programok - tette hozzá.