Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Fidesz: a családok támogatása az első

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A családok segítése, támogatása áll az első helyen a Fidesz politikájában - mondta a párt szóvivője vasárnap Pécsen, sajtótájékoztatón.

Hoppál Péter hangsúlyozta: Magyarország az IMF-hitelek visszafizetésének és a gazdaság javuló teljesítményének köszönhetően már elég erős ahhoz, hogy egyre jobban gondoskodjon róluk.

Ebből nem is engedünk, hiszen emlékezhetünk a 2010 előtti időkre, amikor a megszorítások leginkább a magyar családokat érintették, ők húzták a rövidebbet - jegyezte meg.

A politikus utalt rá, a kormány a héten újabb családi támogatási formák bevezetéséről döntött, melyek segítik a gyermekvállalást, a kisgyermekes szülőket.

Elmondta, hogy a Fidesz javaslatára kidolgozott gyed extrával a gyes és gyed folyósítása mellett újra vállalható munka a gyermek egyéves kora után. Testvér születése esetén a korábbi ellátások megmaradnak, így például az érintettek egy időben két gyedre vagy két gyesre is jogosulttá válhatnak.

Hoppál Péter hozzátette, hogy bevezetik a diplomás gyedet a három- vagy többgyermekes kismamákat foglalkoztató munkaadók pedig immár három évre szóló adókedvezményt kapnak.

A Fidesz szóvivője kitért rá, hogy az Országgyűlés hétfőn dönt az új babakötvény bevezetéséről, amely a pénzpiac legbiztosabb, legkiszámíthatóbb befektetési formája lesz.

Ennek lényege, hogy ha a szülő Start számlát nyit, az állam 19 éven át komoly kamatprémiumot fizet a gyermek születésekor folyósított és a számlán elhelyezett 42 ezer 500 forintos életkezdési támogatásra, valamint a befizetett megtakarításokra - mondta. Példaként hozta fel, hogy havi ötezer forintos befizetés mellett már közel hárommillió forint is összegyűlhet.

Hoppál Péter szólt arról is, hogy a családi adókedvezmény kiszélesítésével januártól több pénz marad a kisgyermeket nevelő kiskeresetű családoknál, és folyik a bölcsődeépítési program is, amelynek keretében ebben a kormányzati ciklusban hatezerrel nő a bölcsődei férőhelyek száma.

A Fidesz szóvivője kérdésre reagált Bajnai Gordonnak az Együtt-PM szövetség képviselőjelöltjeinek szombati bemutatásán elhangzott szavaira. Az mno.hu szerint a volt kormányfő azt mondta: "Mindig készek vagyunk megtenni, amit a nemzet jövője érdekében meg kell tenni. Akkor is, ha ki kell mondanunk, hogy ez fájni fog. Fájni fog, de azért, hogy utána lényegesen jobb legyen."

Hoppál Péter úgy fogalmazott, ha a baloldal hatalomra kerül, ugyanaz következhet be, mint a korábbi kormányzásaik idején: a családok, a nyugdíjasok, a bérből és fizetésből élők, a magyar háztartások húzzák majd a rövidebbet. "Ebből nem kér Magyarország, nem kérnek a magyar emberek, ezt az akaratukat 2010-ben elég markánsan ki is fejezték" - mondta a politikus.