Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Erről tárgyal ma a Ház

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az Országgyűlés mai ülésnapján az LMP azon javaslatáról is tárgyal, amely alapján kötelezővé válna megjelenni a parlament nemzetbiztonsági kérdéseket érintő bizottsági ülésein.

A Ház ülése reggel 9 órakor kezdődik, délelőtt egyebek között a területfejlesztéssel és -rendezéssel kapcsolatos törvénymódosítások kerülnek terítékre.

Általános vitát tartanak a magyar és szerb kormány között megkötött, a katasztrófák közbeni együttműködésről szóló egyezményről is.

Az e heti háromnapos ülés utolsó napirendi pontjaként az LMP-s Mile Lajos azon javaslatát tárgyalhatják, amely hatékonyabbá tenné a nemzetbiztonsági tárgyú parlamenti vizsgálatokat. Az ellenzéki politikus azt kezdeményezte, hogy törvényi szinten tegyék kötelezővé a megjelenést és az együttműködést a nemzetbiztonsági kérdésekről folytatott bizottsági üléseken. A kormány korábban támogatásáról biztosította Mile Lajost, aki a Portik-Laborc találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottság alelnöke.