Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Kövér: jövőre hatékonyabb lesz az Országgyűlés

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Kövér László szerint a jövő héten, de legkésőbb az azt követő héten az Országgyűlés asztalára kerülhet az új házszabály tervezete.

Az Országgyűlés elnöke ezt szombaton Békéscsabán, a Kisgazda Polgári Egyesület - Kisgazda Polgári Szövetségpárt országos gyűlésének sajtótájékoztatóján közölte.

A házelnök azt mondta: a törvényjavaslat lezárja a törvényhozás felkészülését arra, hogy a következő ciklusban a parlament a jelenleginél jóval kisebb létszámmal működik majd. Véleménye szerint az új házszabály megalkotásával a következő Országgyűlés munkája sokkal hatékonyabb lesz.

Kövér László a Fidesz országos választmányának elnökeként szólt arról is, hogy a választmány december 9-én dönt a 2014-es országgyűlési választások egyéni jelöltjeinek személyéről, az országos lista pedig a jövő év elején válhat véglegessé.

A házelnök a Kisgazda Polgári Egyesület - Kisgazda Polgári Szövetség (KPE-KPSZ) országos gyűlésén vett részt.

Turi-Kovács Béla, a Fidesz szövetségi rendszeréhez tartozó kisgazdák elnöke azt hangsúlyozta a sajtótájékoztatón, hogy a Fidesz és a kisgazdák stratégiai együttműködésében továbbra is kiemelt cél a vidék felemelkedésének középpontba helyezése. Mint fogalmazott, a falvak megtartó képessége "legyen a jövőben is központi akarat". Az elnök reményei szerint a következő parlamenti ciklusban az erősödő gazdaság mellett lehetőség lesz arra, hogy a kormányzat forrásokat csoportosítson át az agráriumba.

Hanó Miklós, Békéscsaba kisgazda alpolgármestere, országgyűlési képviselő azt emelte ki, hogy a hazai élelmiszeripar megmentésének jó példája a Gyulai Húskombinátban vállalt állami szerep. Az alpolgármester azt reméli, hogy a kormányzat rövidesen hasonló módon segít a már bezárt békéscsabai hűtőház esetében is.