Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Minél több helyi termék kerüljön a piacokra - a nap hírei

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Kormányzati célnak tartja a vidékfejlesztési miniszter, hogy minél több helyi termék kerüljön a piacra. Fazekas Sándor Lengyeltótiban, egy szakmai rendezvényen kijelentette: az új szabályozás már lehetővé teszi, hogy a gazdák viszonylag egyszerűen, közvetlenül értékesíthessék termékeiket.

A kormányzati gazdaságpolitika logikus következményének nevezte a magyar gazdaság növekedését a miniszterelnök. Orbán Viktor a Magyar Televízióban utalt arra, hogy a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a bruttó hazai termék éves szinten 1,7 százalékkal emelkedett az idei harmadik negyedévben. A kormányfő szerint a mostaninál is nagyobb, 3-4 százalékos növekedést akkor tud elérni Magyarország, ha a bankok is aktívan beszállnak a hitelezésbe. A devizahitelesekről szólva úgy fogalmazott: az lenne a normális, ha az igazságügyi rendszer, nem pedig a kormány próbálna igazságot szolgáltatni nekik.

Lapértesülés szerint véglegesítették és elküldték Brüsszelbe az E.ON-ügyben készült MSZP-s beadványt. A Népszabadság emlékeztet arra, hogy Mesterházy Attila pártelnök a parlament hétfői ülésen jelezte, az MSZP tiltott állami finanszírozás miatt az Európai Bizottsághoz fordul a multinacionális cég gázüzletágának megvásárlása miatt. Az ellenzék az E.ON hazai földgáz üzletágáért kialkudott vételárat a valós érték többszörösének tartja. Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője az MSZP beadványáról úgy vélte: a szocialisták továbbra sem a magyar emberek érdekeit védik.

Az országot is sújtó gazdasági nehézségek ellenére az elmúlt három évben is sikerült fejleszteni a tudományt, a kultúrát és a sportot - jelentette ki a miniszterelnök. Orbán Viktor a szolnoki Vízilabda Aréna átadásán arról is beszélt, hogy hamarosan újabb két hasonló uszodát adnak át, és a jövő évi költségvetésben több milliárd forint szerepel a vízisport-létesítmények építésére.

Az Alkotmánybíróság elnöke szerint mára bebizonyosodott, hogy három évvel ezelőtt nem érte meg csökkenteni a testület egyes jogköreit. Paczolay Péter az InfoRádiónak azt mondta: az Alkotmánybíróság gazdasági, pénzügyi hatásköreinek korlátozása nélkül sem született volna olyan döntés az elmúlt három évben, amely bármilyen komolyabb gazdasági, költségvetési nehézséget okozott volna az országnak.

Még ebben a hónapban az Országgyűlés elé kerülhet az új házszabály tervezete. Kövér László házelnök egy békéscsabai rendezvényen azt mondta: a törvényjavaslat lezárja a törvényhozás felkészülését arra, hogy a következő ciklusban a parlament a jelenleginél jóval kisebb létszámmal működik majd.

Félmilliárd forintot fordít a kormány pályázati úton az első világháború százéves évfordulójával összefüggő megemlékezésekre. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a veszprémi Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság ülése után arról beszélt, hogy pályázni nemcsak az első világháborús relikviák, dokumentumok gyűjtésére, feldolgozására lehet, hanem filmre vagy filmötletre, színházi produkcióra, irodalmi estre is.

Magyarország új alaptörvényében benne van mindaz, amit 1987-ben a lakiteleki találkozó résztvevői megfogalmaztak. Erről Lezsák Sándor a Nemzeti Fórum elnöke beszélt a szervezet országos gyűlésén Budapesten.

Eltörölné a tranzakciós illetéket, valamint a kártyahasználatot és a készpénzfelvételt terhelő adókat is az MSZP. Az ellenzéki párt terveit ismertetve Simon Gábor elnökhelyettes úgy vélte: ezekre a lépésekre azért van szükség, mert a pénzintézetek - a kormány korábbi elképzelésével szemben - áthárították a lakosságra a rájuk rótt adókat.

A bérleteladások számának növekedését várja a fővárosi tömegközlekedési tarifák csökkentésétől a Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa. Németh Szilárd azt mondta: arra számítanak, hogy 15-30 ezerrel is többen vásárolnak majd bérletet a jövő évtől. Jelezte: 2014-től több mint 300 új jegy-automatát helyeznek el a fővárosban, és felgyorsítják az elektronikus jegyrendszer kialakítását is.

Nyilvánosságra hozta az átláthatósági nyilatkozatot vissza nem küldő cégek listáját a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. Az érintett több mint 700 cég vagy szervezet elveszti a korábban számára megítélt, összesen 50 milliárd forint támogatást - közölte Csepreghy Nándor fejlesztéspolitikai helyettes államtitkár.

Egy hét alatt 6 millió forint gyűlt össze a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet adományvonalán a Fülöp-szigeteki tájfun áldozatai javára. A Haiyan tájfun egy hete csapott le a Fülöp-szigetekre, a manilai kormány legfrissebb összegzése szerint a katasztrófának eddig 3633 halálos áldozata van, több mint ezer embert eltűntként kezelnek, a sérültek száma pedig 12 és félezer. Az ENSZ adatai szerint 2,5 millió embernek továbbra is sürgős élelmiszersegélyre van szüksége.