Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Igazságügyi tájékoztatási törvény készül - lapszemle

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Magyar Nemzet cikkéből kiderül: igazságügyi tájékoztatási törvényben szabályoznák az ügyfelek és az újságírók lehetőségeit. A Népszabadság összeállításából kiderül: húsz év alatt mindössze hat vizsgálóbizottsági jelentést fogadott el az Országgyűlés.

A Magyar Nemzet cikkéből kiderül: igazságügyi tájékoztatási törvényben szabályoznák az ügyfelek és az újságírók lehetőségeit. A készülő jogszabály meghatározná, milyen adatok, iratok kerülhetnének nyilvánosságra a tárgyaláson és az eljárás korábbi szakaszában, de rendelkezne arról is, hogy az információkat miképp használhatnák fel a szereplők, az érintettek.

A Népszabadság összeállításából kiderül: húsz év alatt mindössze hat vizsgálóbizottsági jelentést fogadott el az Országgyűlés. 1990 és 2010 között 119 vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezték, amelyből csak 25 alakult meg, jelentést vagy részjelentést pedig összesen 11 testület készített. Jelenleg úgy tűnik, a vizsgálóbizottságok munkájának hatékonyabbá tétele érdekében az összes parlamenti párt támogatja a vizsgálóbizottságok előtti kötelező megjelenésről szóló törvénymódosító javaslatot.

Az index a 105 éves Független Kisgazdapárt programadó nagygyűlésén járt. A nagyjából 400 ember előtt megtartott eseményen "leparasztárulózták" a Fideszben kikötött volt FKGP-st. A párt választási programját januárra ígérte, és a szervezet elnökének beszédéből az is kiderült: az Isten-Haza-Család áramkör 1945-ben szakadt meg.

A napi.hu 2014-be néz előre, és a Világgazdasági Fórum szakértői nem túl optimisták. A cikk szerint a közel-keleti országok egy részének forrongása lesz a jövő év legsúlyosabb gondja, de a legyűrhetetlennek látszó munkanélküliség és a szegények és gazdagok közti különbségek is fokozni fogják a feszültségeket.

A portfolio.hu az év magyarországi ingatlanát keresi. Az olvasók a legjobb nyolc között szavazhatnak nemrég átadott plázabővítésre és sokáig húzódó bevásárlóközpont-fejlesztésre, de üzletházakra is.

Az Index az amerikai igazságszolgáltatás egy újabb gyöngyszeméről ír: Bostonban behívtak ugyanis esküdtnek egy macskát. A háziállatot 2010-ben tulajdonosai a népszámlálás alkalmával háztartásbelinek jelöltek meg.

A pénzcentrum.hu összeállítást készített a bankok készpénzfelvételi elszámolásairól. A gazdasági portál táblázatából kiderül: van olyan bankszámla, ahol 1768 forintot kell fizetni a készpénzfelvételért. Januártól tehát sokan sokat spórolhatnak, amikor havonta akár két részletben, legfeljebb 150 ezer forint felvétele ingyenessé válik.

A portfolio.hu arról ír, hogy magyar alapító cégét vette meg a Dropbox. A bő fél évvel ezelőtt elindított applikáció lényege az volt, hogy megkönnyítse egy tárgy értékesítését az interneten. A felvásárlással a szolgáltatás jelenlegi formájában megszűnik.

A napi.hu cikkéből kiderül: Szerbia ragadja meg azt a lehetőséget, amit Magyarország a Malév elvesztésével és a Sólyom csődjével elszalasztott: arab tőkével állítják talpra a nemzeti légitársaságot, az Air Serbiát.