Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Médiakurátorrá választották Mandur Lászlót

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Megválasztotta Mandur Lászlót a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumának tagjává az Országgyűlés az MSZP javaslatára hétfőn. A szocialista politikus ezért lemondott képviselői mandátumáról.

Mandur László tagsága a közszolgálati média működését felügyelő testületben a már működő kuratórium tagjai mandátumának lejártáig, vagyis 2019 őszéig tart.

A szocialista politikus a médiakuratóriumban Kránitz Lászlót váltja, aki összeférhetetlenség miatt mondott le, miután a szocialisták jelöltjeként indul a 2014-es parlamenti választáson.

Mandur László 2002-től 2010-ig a Ház alelnöke volt, majd mostanáig a kulturális és sajtóbizottságban dolgozott. A politikus parlamenti mandátumát országos listán szerezte, ennek betöltéséről az MSZP választmánya a hétvégén dönt.

Megválasztása után Mandur László letette esküjét.

A nyolctagú médiakuratóriumba a parlament hat, míg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa két tagot delegált. A Fidesz Bencze Izabellát, László Miklóst és Varga Szilviát, a Jobbik Silhavy Máté, az LMP pedig Németh Vladimirt küldte a testületbe, amely 2010. november 5-én tartotta alakuló ülését. A kuratórium elnökét, Balogh Lászlót és Ilosvai Gábort a médiatanács delegálta.

A kuratórium a Közszolgálati Közalapítvány kezelő szerve. A kuratórium gazdálkodik a közalapítvány vagyonával és a négy közszolgálati médiaszolgáltató esetében gyakorolja a közgyűlés jogait. Hatáskörébe tartozik a közszolgálati részvénytársaságok vezérigazgatóinak kinevezése, illetve munkaviszonyuk megszüntetése, a testület gyakorolja ugyanis a vezérigazgatók felett a munkáltatói jogkört.