Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Így gyógyítják meg a János-kórházat

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Megalapozottnak találta a szaktárca a János-kórházat ért panaszokat. Az Index korábbi cikkei alapján indított vizsgálatot az egészségügyi államtitkárság.

Ahogy arról májusban az InfoRádió is beszámolt: navigációs kihívások várják a Szent János Kórházba érkezőket, ha nem bírnak kellő helyismerettel, vagy érkezés előtt nem szörföztek az intézmény honlapján.

Júliusban az Index több cikkben foglalkozott a traumatológia osztályon uralkodó állapotokkal is. Mint írták, az osztály eleve nehezen megközelíthető helyen van, a saját lábukon érkező sérülteket senki nem fogadja, reménytelenül kell várakozniuk egy ajtó előtt, a személyzet pedig néha minősíthetetlen hangon beszél a betegekkel.

Több száz panaszos levél után Nyulasi Tibor, a kórház orvos-igazgatója az Index-nek azt mondta: komolyan veszik a kritikákat és igyekeznek javítani az állapotokon.

A "János-kórház ügy" kivizsgálását az államtitkárság felkérésére az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK) végezte. A közel harminc oldalas vizsgálati jelentés szerint az Index-cikkek után a központnál is megemelkedett a bejelentések száma a János kórházban és más kórházakban uralkodó állapotok miatt. Az OBDK vizsgálata megerősítette a leírtakat.

Az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ csak egy szabálysértést talált, amelyért csekély összegű bírságot szabott ki - számol be az Index.

Az OBDK a következő javaslatokat tette a János-kórháznak:

• Szervezzék meg rendesen a betegek irányítását és mozgatását. Ha kell, a kórház udvarán a kórház autói szállítsák az érkező betegeket a megfelelő osztályra.
• Javítsák a központi betegirányítást, építsenek ki elektronikus betegtájékoztató rendszert.
• Mivel a beteg először a portással találkozik, javítsák a portaszolgálat kommunikációját. Tanítsák meg a pozitív és betegbarát kommunikációt. Az OBDK ehhez képzést indít és pályázatot is kiír, amely az összes kórház személyzetét kreatív és olcsó ötletekkel segíti a betegtájékoztatásban.
• Tegyenek ki több eligazító táblát az udvarra. Helyezzenek el sötétben is látható megvilágított vagy foszforeszkáló feliratokat.
• Minden kórházi épületnél írják ki pontosan, hogy ott milyen osztályok működnek.
• A rendeléseken írják ki, melyik orvos rendel.
• Minden orvos viseljen a köpenyén névtáblát.
• Pályázzanak energetikai és műszaki felújításokra.

Az Indexen megjelent cikkek óta új osztályvezetője és főnővére van a traumatológiai osztálynak a János kórházban. A váróban pultot állítottak fel, ahol egy adminisztrátor fogadja és tájékoztatja a betegeket. Az ő munkaidejét meghosszabbították, így az esti órákban is dolgozik - mondta az Indexnek Nyulasi Tibor orvos-igazgató.

Kiszélesítették a Diósárok úti kaput, hogy felgyorsíthassák a forgalmat. A könnyebb megközelíthetőség érdekében a kórház tárgyal a XII. kerületi önkormányzattal a Kútvölgyi lejtő forgalmi rendjéről és további két kapu megnyitásáról.

A kórház pénzhiány miatt ennél többet egyelőre nem tudott változtatni. Már korábban kidolgozták azokat a terveket, amelyekkel alapjaiban lehetne javítani az ellátást. Egy nagy beruházással az egész traumatológiát leköltöztetnék a terület alsó részére, részben a föld alá süllyesztve. Itt ki lehetne alakítani egy 260 ágyas részleget kevesebb, de jobban kihasznált műtőkkel. Erre azonban csak az új uniós költségvetésből lehet pénz 2014-2020 között - számol be az Index.