Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Megvan Budapest Bora

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A szekszárdi Szeleshát Pince 2011-es merlot-ja és az Etyek-budai Nyakas Pince 2012-es chardonnay-je nyerte el a Budapest Bora címet, melyre a főváros első alkalommal írt ki nyílt pályázatot.

Az elismerő cím odaítélésének célja, hogy a főváros ezzel is segítse a magyar borvidékeken termelt borok népszerűsítését és megismertetését, a magyar borászatok fejlődését - közölte a pályázat szerdai budapesti eredményhirdetésén az egészségügyi és szociális ügyekért felelős főpolgármester-helyettes.
Szentes Tamás hozzátette: a pályázatot hagyományteremtő céllal írták ki, és terveik szerint ezentúl minden évben megválasztják majd Budapest Borát fehér és vörös kategóriában.

Horkay András, az Országos Borszakértő Bizottság elnöke az MTI-nek korábban elmondta: az idei felhívásra több mint 70 tétel érkezett be; hasonló mennyiségű fehér- és vörösbor. A benevezett tételeket a főváros képviselői szakemberek segítségével három bizottságban értékelték, majd a kiválasztott egy-egy legjobb tételt közösen újrakóstolva ítélték oda a Budapest Bora elismeréseket.

A versenyen 16 bort (Szeremley 2009-es badacsonyi kéknyelű, Szeremley 2012-es rizling házasítás, Wekler 2008-as szekszárdi cabernet franc extra, Koch 2011-es hajós-bajai cabernet sauvignon barrique, Polgár 2007-es cabernet franc, Szöllősi 2011-es melegeshegyi olaszrizling, Tornai 2011-es somlói top selection Aranyhegy juhfark, Varga 2011-es Aranymetszés badacsonyi kéknyelű, Szent Tamás 2012-es tokaji furmint, Malatinszky 2008-as Noblesse cabernet franc, Bock 2008-as Royal Cuvée, Polgár 2011-es syrah, Tornai 2011-es Aranykönny késői zeusz, Schieber 2011-es cabernet sauvignon prémium, Vylyan 2009-es villányi cabernet sauvignon, Liszkay 2011-es Giulia cabernet franc) aranyéremmel, 35 tételt ezüstéremmel, 16 bort pedig bronzéremmel jutalmaztak.