Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Vecsei: ez Európa egyik legjobban szervezett hajléktalan-ellátása

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Magyarországon megvan minden jogi eszköz arra, hogy a hajléktalanoknak segítsenek, azonban nehezen meghatározható, hogy a segítségnyújtás esetleges megtagadása hogyan kezelhető - mondta Vecsei Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke hozzátette: ezzel együtt Európa egyik legjobban szervezett hajléktalanellátása a magyar.

Vecsei Miklós beszámolt arról, hogy voltak már az elmúlt hetekben is kihűléses esetek a fővárosban, a tél ilyen szempontból is elkezdődött. Ennek ellenére úgy véli, az itthoni jogi kerek között hatékonyan tudnak vagy tudnának a hajléktalanoknak segíteni.

"Itt a határhelyzetek kezelése a legnehezebb - hangsúlyozta a szakember -, ráadásul az egész hajléktalan-ügyet ezzel a néhány száz emberrel azonosítjuk be, miközben sok ezer ember elfogadja az ellátást, dolgozni jár a hajléktalanszállóról, kapcsolatokat tart, tanul."

"Európa egyik legjobban szervezett hajléktalan-ellátása a magyar, ahol legalább azt tudjuk állítani: ha valaki ellátáshoz akar jutni, az meg fogja kapni" - mutatott rá Vecsei Miklós. Hozzátette: ezt azért fontos hangsúlyozni, mert nagyon sok olyan terület van az országban, ahol ha valaki akarna is segítséget kérni, közel-távolban nincs senki, aki ezt meghallaná. Eközben az utcán élő hajléktalan ember helyzetét a szociális munkások folyamatosan figyelemmel kísérik és minden lehetséges eszközzel segítenek nekik.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke azt is hangsúlyozta, hogy az alkotmány a hajléktalanokat illetően nem csak a tiltás eszközét alkalmazza, hanem az állam és az önkormányzat erőfeszítései is szerepelnek az alaptörvényben.
A mélyszegénységben élőknél a gyermekeknél kell beavatkozni - hangsúlyozta a továbbiakban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke. Vecsei Miklós szerint higgadt egyeztetések után sokat lehetne javítani a helyzeten.

A szakember úgy vélte, számos vitás kérdés volt már, a nagy vihart kavart ügyek után ideje lenne a tapasztalok alapján felállítani a célokat is.

A miskolci koraszülöttek ügye kapcsán például arra hívta fel a figyelmet: aki ott él, pontosan tudja, mely területeken nincsen védőnő, s ahol adott esetben többhónapos terhesen veszi észre egy tizenéves kislány az állapotát. Ezek nem véletlenszerű dolgok - hangsúlyozta.

"Átbeszéltük a teendőket? Elhatároztuk, hogy legkésőbb a jövő év elejére minden ilyen területen két védőnő legyen?" - vetette fel, hozzátéve: ezek fillérekből megoldható ügyek az egyéb problémákhoz képest.

"Hihetetlen mennyiségű feladat lenne, amelyet ha higgadtan végig tudnánk beszélni, előreléphetnénk" - mutatott rá Vecsei Miklós.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke arról is beszélt, hogy miért a gyermekekre kell összpontosítani.

Nagyon kevés olyan szülővel találkoztam, aki ne szeretne sikeres, okos, egészséges gyereket, ám az anyagi helyzet alapvetően meghatározza sokak sorsát - hangsúlyozta Vecsei Miklós.

Az Aréna teljes műsorát meghallgathatja, ha ide kattint.

Hanganyag: Exterde Tibor