Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Az ukránok tárgyalnának a Gazprommal

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az ukrán energiaügyi miniszter vezetésével Moszkvában tartózkodik a Naftogaz ukrán gázipari cég küldöttsége, hogy tárgyalásokat folytasson a Gazprom irányítójával, ám nem biztos, hogy a megbeszélésre sor kerül.

Az orosz gázipari cégnél nem kívánták közölni, hogy lesz-e találkozó. Ha mégis, akkor Alekszej Miller Gazprom-vezető először ül le tárgyalni az ukrán energiaügyi miniszterrel az ukrán államfő menesztése óta.

Alekszej Miller, a Gazprom vezetője kedden jelentette be, hogy Ukrajnának az eddigi 268,50 dollár helyett 385,5 dollárt kell fizetnie az orosz gáz ezer köbméteréért.

Oroszország decemberben 33 százalékkal 268,50 dollárra csökkentette a földgáz árát Kijevnek a 2009 óta érvényben lévő mintegy 400 dollárról. Erre azután került sor, hogy az időközben hivatalából leváltott Viktor Janukovics ukrán elnök november végén hirtelen bejelentette: Kijev nem írja alá az Európai Unióval évek óta tárgyalt társulási egyezményt.

A decemberi árcsökkentési megállapodás egyik kitétele volt ugyanakkor, hogy Oroszország naptári negyedévente felülvizsgálja a gázárra vonatkozó kedvezményt. Miután Moszkva szempontjából kedvezőtlenül alakultak az események Ukrajnában, Alekszej Miller, a Gazprom vezetője már március elején jelezte, hogy áprilistól ismét kedvezmény nélkül értékesítik a földgázt Ukrajnának.

A Gazprom vezetőjének arra a keddi felvetésére, hogy Ukrajna gázadóssága 1,711 milliárd dollár, Jurij Prodan ukrán energiaügyi miniszter közölte: Kijev fizetése részben attól függ, hogy milyen mértékben sikerül emelni az Ukrajnán belüli gáztranzit árát, ami jelenleg államilag dotált. A Gazprom szerdán ismertetett álláspontja szerint azonban Ukrajnának április 7-éig rendeznie kell gázszámláját.

Az ITAR-TASZSZ idézte a találkozót előkészítő egyik forrást, aki szerint érdemi megállapodásra nem kerül sor, most elsősorban arról lesz szó, hogy "a felek hivatalosan megismerkednek".

Ukrajnában szerdán jelentették be hivatalosan, hogy drasztikusan, átlagosan 73 százalékkal emelkedik Ukrajnában a lakossági gázár és 40 százalékkal a távhő ára májustól. Azt pedig hétfőn hozták nyilvánosságra, hogy Ukrajnában az ipari fogyasztók 29,1 százalékkal, a költségvetési intézmények 64,2 százalékkal magasabb árért kapják a földgázt április 1-jétől.