Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Magyar és Török értékel: először fordult elő, hogy jobboldali párt ismételni tudott

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Magyar Kornélia szerint Orbán Viktor nagy megerősítésként fogja fel az eredményt. Török Gábor: gyengén szerepelt a baloldal, ezután a saját harcaival lesznek elfoglalva. A két politikai elemző az InfoRádió stúdiójából követte a választási eredmények nyilvánosságra kerülését. Éjfél utáni értékelésüket itt összegezzük.
Magyar Kornélia:

Orbán Viktor gesztust tett, hogy nem csak a fideszes szavazókról beszélt. A "Magyarország egységes" mondat politikusi kijelentés, de jelzi a pártrendszer változását.
A Fidesz helyzetben van, az a kérdés, hogy a baloldali pártok hogyan tudnak majd kimozdulni. 2018-ban ez a mostani dilemma ugyanúgy élni fog.

Bajnai Gordon beszédében nem hallottam a baloldali összefogás pártjai között feszülő küzdelemre utaló hangokat. Ez a harc elkerülhetetlen a baloldalon.

Vona Gábor: Szomorúság látszott, nem értem, talán a maguk által állított túlzott elvárások miatt. Ez az eredmény felveti a kérdést, hol van a határa a Jobbik növekedésének. Hagyományosan nyerő körzeteket vesztett el a baloldal, mégpedig úgy, hogy Fidesz-Jobbik harcolt érte.

Magyar Kornélia szerint bekerült a parlamentbe az LMP.

A baloldalra visszatérve: világos, hogy győzelmi esélyekkel szállt a harcba. Ha megszorongatta volna a Fideszt, már az is jó eredmény lett volna, de erről szó nincs.

Gyurcsány Ferenc visszafogott önkritikával szerepelt. Ilyen vereségnél minden résztvevőnél indokolt lenne, hogy kicsit jobban magába nézzen. Át kellene gondolni, milyen okok vezettek oda, hogy 2010-ben kétharmadot szerezhetett a Fidesz, és a baloldalnak nem sikerült javítani mostanra sem. Ahhoz, hogy a baloldal túl tudjon lépni önmagán, több önkritika kell.

Ha a DK-nak és az Együtt PM-nek nem sikerül frakciót alakítani, akkor egyértelmű MSZP-dominancia lesz, ebben az LMP szerepe felértékelődik. Bajnai azon mondata: "nem tudtunk olyat ajánlani a szavazóknak, ami vonzó lett volna" volt a legönkritikusabb baloldali megnyilvánulás. Gyurcsány és Mesterházy kitart az Orbán-ellenes harc mellett, nincs jele az önkritikának.

Török Gábor:


Orbán Viktor nem beszélt a baloldalról, illetve a gyűlölet fogalma mögé tette azt. Érdekes a Jobbiknak szóló üzenet, nem egyértelmű, hogy melyik lehet a következő váltópárt. A baloldalon valószínűleg egymás torkának fognak esni a szereplők.

Bajnai Gordontól nem vártuk, hogy ma este bejelenti, részt vesz-e a parlament munkájában. Még az sem biztos, lesz-e egyáltalán frakciójuk. Igazi választási vereség utáni beszédet hallottunk tőle. Éreztem benne olyasmit, ami egyfajta bejelentkezés az új baloldali küzdelembe.

Vona Gábor beszédéről: a Jobbik relatív sikert ér el, de ez nem érződött a beszédén, vereség utáni beszédnek tűnt. Magasra tették a lécet, hiába értek el jobb eredményt, mint legutóbb, szomorúnak tűntek. Nem értek el egyéni sikert, pedig nagyon szerettek volna, nem is előzték meg a baloldalt, de ez, a húsz százalék feletti Jobbik-eredmény komoly témát ad majd a nemzetközi sajtónak is. Komoly eredmény ez, Magyarországon húsz százalék feletti eredményt harmadik párt még soha nem ért el. Háromosztatú rendszerünk van. Már kimondható, hogy az LMP bent van, de ettől még szó sincs négyosztatúságról.

Jelen pillanatban nincs meg a kétharmad, ha a Jobbik behúzza azt az egyet, ahol versenyben van, egy mandátummal akadályozhatja ezt meg.

Gyurcsány Ferenc: Már-már irodalmi műfaj volt. A lényeg: "újra kezdődik a harc", ugyan az EP-választásra mondta, de valójában április 7-től kezdve megszűnik a látszólagos egység. Elindul a harc a baloldali dominanciáért, amelynek egyik szereplője ő maga lesz.

ÖSSZEGZÉS


Magyar Kornélia:


Orbán Viktor nagy megerősítésként fogja fel az eredményt. A jövő az állami szerepvállalás és akár a tulajdon növelésére mutat, a ciklus második részében várható csak konszolidáció.

Az volt a kérdés, hogy új korszak lépcsőfoka vagy 2010 előttihez térünk-e vissza. Egyértelműen új a rendszer, amely háromosztatú, és ez 2010-ben már elkezdődött. A baloldal nem tudta megszorongatni sem, messze került attól, hogy fel tudja váltani a Fidesz-vezette kormányzást, ezért pedig sok belső harc várható. Az LMP bejutása is a baloldal sikertelenségét mutatja, ők lettek ennek a nyertesei, tudtak élni a lehetőséggel.

Török Gábor:

A kampányhoz képest változott, kinek ki lesz az ellenfele. A baloldali dominanciáért harc fog folyni, kérdés: vajon végleg szétverik-e saját magukat, vagy tudják rendezni a soraikat. A Jobbik összességében, társadalmi támogatottságában megerősödött. Kérdés, milyen stratégiát tud majd felépíteni.

Szerintem folytonosság következik, nem pedig valami új.

Először fordult elő, hogy jobboldali párt ismételni tudott, és arra sem volt még példa, hogy a kétharmadot is majdnem újra el tudta érni egy párt. A Fidesz úgy tudott nyerni, hogy hétszázezer szavazója eltűnt, igaz, őt jutalmazta a választási rendszert is.

Gyengén szerepelt a baloldal, ami ezután a saját harcaival lesz elfoglalva. Budapesten jól szerepeltek, ami azt is jelentheti, van remény az építkezésre.

A Jobbik annak ellenére sikert ért el, hogy a terveikkel ellentétben nem nyert egyéni körzetet és a baloldalt sem előzte meg.

Az LMP éppen át tudta lépni a bejutáshoz szükséges határt, a Fidesz mellett ők lehetnek a legelégedettebbek az eredménnyel.

Hanganyag: Exterde Tibor