Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Török Gábor: ezért nyerhetett ennyire a Fidesz

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A vasárnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden vegyes szisztémában övé lenne az abszolút többség - írja blogjában Török Gábor politikai elemző.

Olyan demokratikus választási rendszert nem találtak még fel, amelyben a magát demokratikus ellenzéknek nevező baloldal a vasárnapi teljesítményével kormányváltó erő lehetett volna - vélekedik Török Gábor.

Mindezt azért fontos elmondani, hogy lássuk: a Fidesz győzelme elvitathatatlan. Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy a győzelem nagysága nem a választói akarattal arányos, az alapvetően a Fidesz politikai tervezését dicséri.

Ha összehasonlítjuk a mostani választási eredményeket a 2010-es adatokkal, két fontos dolgot látunk: egyrészt azt, hogy a Fidesz közel 600 ezerrel kevesebb szavazatot kapott most, mint négy éve, másrészt pedig, hogy a baloldal (akkor MSZP, most Kormányváltók) négy ellenzékben töltött év után közel 250 ezerrel növelte csak a szavazóinak számát.

A Fidesz három szempontból is jól kalkulált a politikai elemző szerint:

(1) A láthatóan tudatos, megtervezett (permanens) választási kampányával sikerült alacsonyan tartania a részvételt, és - elsősorban a célzott negatív kampányeszközökkel - megakadályozni azt, hogy a kormányban csalódott szavazók tömegesen az ellenzéki pártokat válasszák.

(2) Az új választási rendszerrel biztosította, hogy jelentős szavazatvesztés esetén is esélye legyen a kétharmad megszerzésére, illetve elérte, hogy az összességében nála több szavazatot szerzett ellenzék együttesen is csak a parlamenti mandátumok közel egyharmadát birtokolja. Hiába ért el a baloldal, a Jobbik és az LMP közösen több mint 50 százalékot, a 106 egyéni választókerületből csak körülbelül 10-ben szerezhettek mandátumot.

(3) Az új választási rendszerrel rákényszerítette a baloldali ellenzéket a közös indulásra, amely nélkül amúgy egyetlen egyéni választókerület megnyerésére sem lett volna esélyük. A közös indulással ugyanakkor biztosította, hogy az általa Gyurcsány-koalíciónak nevezett politikai erő képtelen legyen a megújulás látszatát kelteni, s így alkalmatlan legyen új - 2010-ben még ellene szavazó - választók megnyerésére.

További részletek a blogon.