Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Húszéves az ország egyetlen roma nemzetiségi középiskolája

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Húszéves a pécsi Gandhi Gimnázium, amelyben már nyolcszáznál is több roma diák szerzett érettségi bizonyítványt.

A Gandhi Gimnázium, az ott végzett több mint nyolcszáz érettségizett diák "azt üzeni, hogy a roma integrációs törekvéseknek komoly értelmük van" - jelentett ki Kovács Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán Pécsen, az iskola jubileumi ünnepségén.

Köszöntőjében az államtitkár azt mondta: a roma nemzetiségű honfitársainkkal való együttélés tapasztalatait évtizedekig nem voltak hajlandóak levonni a kormányok, az elmúlt négy év azonban nagyon sok pozitív változást hozott ebben is.

Felidézte, hogy a kabinet a 2011-es uniós elnökség idején egy olyan nemzetközi roma keretstratégiát, s hazai felzárkózási stratégiát alkotott meg, amely összefoglalja azokat a problémákat, amelyeket meg kell oldani, s amelyek irányt mutatnak. "Az úton - amely hosszú lesz és göröngyös - elindultunk, s felismertük, hogy kölcsönös felelősségünk van a cigányság kérdéseit illetően. Egymás szemébe nézve, egymás kezét fogva kell előremennünk" - hangoztatta az államtitkár.

Kovács Zoltán hangsúlyozta: a cigányság számára az elismerés, a megbecsülés, adott esetben a saját kishitűségüktől való megszabadulás nem megy könnyen, azért meg kell dolgozni.

Hoppál Péter (Fidesz) pécsi országgyűlési képviselő azt mondta, Magyarország és Európa csak az elmúlt néhány évben tudott eredményeket felmutatni a cigányság helyzetének megfelelő kezelésében. Arról szólt, hogy csak az elmúlt időszakban az intézmények, kormányzati szereplők és az érintettek bevonásával elindított széles körű együttműködés lehet a garancia a roma származásúak felemelkedésére.

Hozzátette: a többségi társadalomnak azt kell látnia, hogy a cigányság tagjai az élet minden területén kiválóan megállják a helyüket, ezért pedig a roma származásúaknak is erőfeszítéseket kell tenniük. Úgy véli, a Gandhi Gimnázium kiváló teljesítménye ezt a célt szolgálja, s méltán lehet rá büszke az egész ország.

Malay Misra, India magyarországi nagykövete arról szólt, hogy az 1994 óta a gimnáziumban végző nyolcszáz diák képzett, konstruktív, hasznos tagja lett a társadalomnak. Úgy fogalmazott, az intézmény eddigi működése során mindvégig utat mutatott a magyarországi romáknak.

A Gandhi az egyetlen roma nemzetiségi gimnázium Magyarországon. Az intézményben jelenleg csaknem 200 középiskolás tanul. Az iskolában a képességfejlesztésre és a személyiségfejlesztésre helyezik a hangsúlyt, a tanulókat felkészítik a továbbtanulásra és a munka világában való helytállásra.

Az intézmény fennállásának húszéves jubileumát egész napos programsorozattal ünnepli. Többek között rendhagyó osztályfőnöki órán tartottak előadást azok a tanulók, akiknek életútja példaként szolgálhat a jelenlegi diákok számára. Felavatták az indiai szobát is az iskolában, ez hangulatában, berendezésében utal a cigányság eredetére, kötődésére, és a gimnázium névadójának, Mahatma Gandhinak is emléket állít.

A 20. évfordulót a Gandhi Gimnázium húszórás meseolvasással teszi még emlékezetesebbé, este tíz órától másnap este hat óráig az iskola közösségi terében gandhis diákok, szülők, tanárok, cigány mesemondók is szerepet kapnak.