Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Távozik a Mazsihisz ügyvezető igazgatója

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Lemondott Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) ügyvezető igazgatója - erősítette meg Heisler András, a Mazsihisz elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában szerda este.

Lemond Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének ügyvezető igazgatója. Az atv.hu értesülését megerősítette két, a Mazsihisz-hez közelálló, de egymástól független forrás - írta korábban a szombat.org.

Az atv.hu megkeresésére Heisler András, a Mazsihisz elnöke az mondta, szerda este az ATV vendége lesz, és ott mindenki választ kaphat a Zoltai lemondásával kapcsolatos kérdésekre.

Az atv.hu úgy tudja, a Mazsihisz vezetősége ma szűkkörű tárgyalást folytatott, aminek a végén Zoltai úgy távozott, hogy felajánlja lemondását.

Hónapok óta folyt a hitközség átvilágítása a tavaly nyáron megválasztott BZSH-Mazsihisz vezetőség által felkért cég közreműködésével. A szombat.org információi szerint, többek között a temetői visszaélések, egy vitatott liftberuházás és a Nyári Zsidó Fesztivál gazdálkodása képezte a vizsgálódások elsődleges irányát. A BZSH-Mazsihisz vezetőségi ülése a napokban tekintette és tekinti át az átvilágítás bizalmasan kezelt eredményét.

Heisler András Mazsihisz elnök tavalyi megválasztását követően, a nyilvánosság előtt is hangsúlyozta, hogy teljes gazdasági és működési átvilágításra törekszenek, s hogy a vizsgálat eredményét a széles közvélemény is megismerheti.
Éveken át újabb és újabb ügyek, köztük bűncselekmények kavarták fel a hitközségre figyelő közvéleményt. Elsősorban a Kozma utcai temetői visszaélések vetettek árnyékot a hitközség vezetésére - írja a szombat.org.