Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Zajtérkép készül Budapesten

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Megkezdődtek az előkészületek Budapest új stratégiai zajtérképének elkészítésére, a pályázat lebonyolítását az Optikai, Akusztikai, Film- és Színháztechnikai Tudományos Egyesület nyerte el - mondta a szervezet főtitkára. Kvojka Ferenc kiemelte, hogy Budapest első zajtérképe 2007-ben készült el, és mára időszerűvé vált a megújítása.

"A zajtérképen látható lesz a zaj, hogy mely területek a zajosabbak, melyek a csendesebbek, hol kell beavatkozni, hol jó a helyzet" - mondta el Kvojka Ferenc.

A zajtérkép többféle zajforrás-csoportról készül, külön ábrázolja és elemzi a közúti és a vasúti közlekedést, a repülést, az üzemi létesítmények zajhatását - ismertette a pályázat lebonyolításáért felelős egyesület főtitkára. Hozzátette: először fel kell mérni ezeknek a mennyiségét, a közlekedésnél például az útvonalat, az útburkolatot, a forgalom nagyságát a különböző járműkategóriákban, nappali, esti meg éjszakai időszakban, az üzemek zajkibocsátását, a repülés esetén pedig a forgalmi adatokat. El kell készíteni az alaptérképet is, ami egy domborzatos, háromdimenziós térkép, amelyen szerepelnek az épületek, az útvonalak, ezek után hosszú számításokkal készül majd el a zajtérkép - mondta az Optikai, Akusztikai, Film- és Színháztechnikai Tudományos Egyesület főtitkára.

Kvojka Ferenc hozzátette: "azt még nem tudom még, mikor készül el." Mint mondta: most kezdődött el a munka, ezt követi a pályázat kiírása, a nyertes pedig majd elkészíti.

A legforgalmasabb útvonalak a legzajosabbak, az M0-ás valószínűleg a legnagyobb hatású, mert nagy kiterjedésű - jelentette ki Kvojka Ferenc. Hozzátette: a nehéz járművek nagy részét elvonzotta a környezetéből, ennek köszönhetően a Hungária körúton már nem olyan mértékű a forgalom.

Hanganyag: Szabó Gergõ