Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Veszélyesen sok esőt kapunk hétfőn!

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Két nyugati megyében másod-, kilenc megyében és a fővárosban elsőfokú figyelmeztetés van érvényben a várható jelentős mennyiségű csapadék, illetve a felhőszakadás veszélye miatt hétfőn.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat által az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint 24 óra alatt több mint 30 milliméter eső hullhat Vas és Zala megyében. Ezért ezeken a területeken másodfokú figyelmeztetés van érvényben.

A közlemény szerint a várható jelentős mennyiségű csapadék miatt Győr-Moson-Sopron, Somogy és Veszprém megyében elsőfokú a figyelmeztetés.

Emellett Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Veszprém, Zala és Pest megyére, valamint Budapestre a felhőszakadás miatt adtak ki elsőfokú figyelmeztetést. Ezeken a területeken arra kell készülni, hogy az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt is lehullhat 25-30 millimétert meghaladó csapadék.

Közölték: hétfőn a délelőtti órákig, majd átmeneti szünetet követően a délutáni óráktól estig az ország középső harmadán - Dunántúl keleti része, Duna-Tisza köze térsége - elszórtan fordulhat elő zivatar, amelyet néhol jelentősebb mennyiségű csapadék, illetve kisebb eséllyel viharos, óránként 60-70 kilométeres széllökés kísérhet. Hétfő éjszakáig a Dunántúl délnyugati, nyugati harmadán többfelé várható eső, zápor, esetleg egy-két helyen zivatar, amelyből nagy területen hullhat összességében jelentős mennyiségű csapadék - tették hozzá.

Az előrejelzés szerint a legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunántúlon 15-22, a Dunától keletre 23-30 Celsius-fok között várható, a Tiszántúlon lesz a legmelegebb. Késő este nyugaton 14-18, másutt 19-23 fok között alakul a hőmérséklet.