Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Suchman Tamás rátámadt az MSZP választókerületi elnökére

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Suchman Tamás szétverte az MSZP marcali ajánlásgyűjtő pultját - írja a Sonline. Harján Dávid, az MSZP választókerületi elnöke garázdaság, becsületsértés, fenyegetés és szándékos károkozás miatt írásbeli feljelentést tett a rendőrségen.

"Mit keresel a városomban!? - hallatszott az üvöltés pénteken délelőtt fél tíz tájban a marcali piacon, majd a következő pillanatban már borult is a szocialista párt ajánlóíves pultja. Vagy harminc ember állt döbbenten, ugyanis Harján Dávidra, az MSZP választókerületi elnökére Suchman Tamás, a párt korábbi marcali vezetője támadt rá" - írja a Sonline.

Harján Dávid elmondása szerint barátnőjével, a párt jelenlegi városi elnökével és elnökhelyettesével, valamint Sárdi Árpáddal, a szocialisták megyei közgyűlési listavezetőjével reggel óta gyűjtötte az ajánlásokat, amikor megérkezett az egykori privatizációs miniszter, s rájuk rontott. Ekkor hangzott el az ominózus mondat, aztán borult a kitelepülős pult, s választókerületi elnök szerint őt csak azért nem tudta megütni Suchman Tamás, mert hátraugrott, amikor feldőlt az asztal.

- Ezek után közénk állt a felesége - mesélte a választókerületi elnök -, ennek ellenére fenyegetőzött, s szidta a barátnőmet, akit szintén meg akart ütni, de a felesége lefogta a kezét, Sárdi Árpád pedig közéjük állt. Folyamatosan mocskolódott, így gyorsan összepakoltunk, s eljöttünk.

Harján Dávid nem tudja mire vélni az attakot, bár elismerte, csütörtökön kapott ugyan egy fenyegető telefonüzenetet párttársától, aki nehezményezte, hogy neki nem szóltak a kitelepülésről, s emiatt mindenfélének elmondta őt, ám ennek nem tulajdonított komolyabb jelentőséget.

- Korábban nem volt konfliktusunk - állította Harján Dávid az MSZP megyei listáján harmadik helyen álló kaposvári képviselőjelölt -, talán az zavarja, hogy én vagyok a választókerületi elnök. De nemcsak velem van gondja, a helyi szervezet tagjai közül többekkel összeveszett már.

- Ki az az ember? - kérdezett vissza Suchman Tamás, amikor a Harján Dávid-féle afférjáról érdeklődött nála a Sonline. - Nincs vele semmiféle konfliktusom, nem foglalkozom vele. Azt sem tudom, kicsoda, nem tagja a marcali MSZP-nek.

Harján Dávid garázdaság, becsületsértés, fenyegetés és szándékos károkozás miatt írásbeli feljelentést tett a rendőrségen.