Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Felállították a nonstop evezés világrekordját

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Rekordot állított fel két evezőscsapat: 104 kilométert, a Balti-tengeri Bornholm és Rügen közti távolságot tette meg megállás nélkül 9 óra alatt. Remélik, hogy ezzel bekerülnek a Guinness-rekordok könyvébe.

A dán és a német sziget közti távolságot kielboattal, azaz külső villás versenycsónakkal tette meg a húsz sportoló, akik közt ott volt a világ- és olimpiai bajnok Andreas Dittmer is.

A dániai Bornholm szigetéről, Rönnéből indultak szombat reggel háromnegyed 7-kor. Aznap délután 15:50-kor kikötöttek a Rügen-szigeti Sellinben, hamarabb, mint tervezték - jelentették be a szervezők. Az idő nagyon kedvező volt, gyenge keleti szél fújt.

A világbajnok Dittmer elmondta: eddig senki sem fogott ekkora vállalkozásba. Bár másutt a világban léteznek hosszabb evezőstúrák, azokat szakaszokban teszik meg. Rügen turisztikai központja szerint a világrekordot hivatalosan is megerősítették.

A legmodernebb építésű kielboatokban hat evezős ült, kísérőhajókból két-három élsportoló váltotta egymást húszpercenként. A 104 kilométeres útra két évig készültek a csapatok.

"Ez a váltás adta a verseny pikantériáját, hiszen a 16-17 Celsius-fokos vízbe ugorva kellett a cseréket végrehajtani. Elég sokkoló volt!" - olvasható Vajda Attila nyilatkozata a Magyar Kajak-Kenu Szövetség MTI-hez eljuttatott hírlevelében. "Jó érzés volt úgy evezni, hogy nem éheztem el a vízen. Mindössze egyszer, az utolsó váltásnál görcsölt be mindkét kezem, ami nem csoda, hiszen összességében hét órát eveztem" - fűzte hozzá.

"Bár nagyon jó hangulatú verseny volt, azért ez nem az a buli kategória. Tisztességesen fel kell készülni, mert tényleg kemény kihívást jelent a versenyzőknek. Ha Dittmerék jövőre is belevágnak, úgy tervezem, hogy jó pár magyar versenyzőt magammal viszek, igazi presztízscsatákat lehetne vívni a Balti-tengeren" - mondta Vajda Attila.

A 104 kilométeres útra két évig készültek a csapatok. Alig több mint kilenc óra alatt teljesítették a 104 kilométert, amit a komp több mint négy óra alatt tesz meg.