Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Ne évülhessenek el a gyermekek elleni szexuális bűncselekmények!

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A büntető törvénykönyv (Btk.) módosítását kezdeményezi a Fidesz, hogy ne évülhessenek el a gyermekekkel szembeni szexuális bűncselekmények - közölte Selmeczi Gabriella, az Országgyűlés népjóléti bizottságának kormánypárti elnöke szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

A politikus azt mondta: a Sipos-ügy - a diákjai szexuális zaklatásával vádolt egykori magyartanár ügye - irányította rá a figyelmet arra, hogy lehetnek olyan, gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények, amelyeknél az elévülés miatt nem büntethető az elkövető.

Selmeczi Gabriella közölte, Btk.-szigorítási javaslatukat - amelyről a tapolcai évadnyitó Fidesz-KDNP-frakcióülésen tárgyaltak - még az ősszel a parlament elé terjesztik. A tervek szerint az őszi ülésszakban szavaznak is róla, így a köztársasági elnök még az idén kihirdetheti. Kérdésre jelezte, hogy a jogszabálynak nem lesz visszamenőleges hatálya.

A cél az, hogy azoknak, akik gyermekek ellen akarnak szexuális bűncselekményt elkövetni, életük végéig számolniuk kelljen azzal, hogy ha tettük kiderül, bármikor lesújthat rájuk a törvény, így senki "nem bújhat ki a felelősség alól" - fogalmazott a Fidesz képviselője.

Megjegyezte, az ilyen bűncselekmények közös jellemzője, hogy a sértett és családja legtöbbször nem beszél a történtekről vagy csak jóval később.

Emlékeztetett egyúttal: korábban már szigorították a Btk.-t, hogy a kiskorúak elleni szexuális bűncselekmények a sértett 23 éves koráig ne évülhessenek el. "De úgy látjuk, hogy ez kevés" - magyarázta a tervezett módosítást a népjóléti bizottság elnöke.

Selmeczi Gabriellát más ügyekben is kérdezték a tájékoztatón. A nemzeti italboltok bevezetését firtató felvetésre a politikus megismételte a Fidesz-frakció korábbi közlését, amely szerint a képviselőcsoport eddig nem tárgyalt erről, és nincsenek is ilyen tervei.

Az otthoni pálinkafőzés esetleges megadóztatásának ügyében a fideszes képviselő úgy fogalmazott: ez az egyik "szabadságharc, amelyet folytatunk az Európai Unióval". A Fidesz is várja a kormány javaslatát a témában - mondta.