Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Fertőtlenítik a Lentiben kiürített városrészt

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Fertőtlenítik Lentiben az üdülőövezetet, ahonnan még szombat hajnalban kellett kitelepíteni az áradás miatt az ott élőket, akik hétfő reggel költözhettek vissza - közölte a Zala Megyei Védelmi Bizottság elnöke.

Rigó Csaba kormánymegbízott közleménye szerint az utak és az ingatlanok fertőtlenítését a Zala Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóságának munkatársai végzik.

A visszatelepítést a helyszínen a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság és a Készenléti Rendőrség munkatársai felügyelik - áll a közleményben.

A lendvadedesi víztározó túlfolyóján szombat hajnalban túlcsordult a víz, ami jelentős elöntést okozott Rédicsen és Lentiben. A szlovén határ menti város üdülőövezetéből ezért 124 embert kellett kiköltöztetni, ők két nap után, hétfő reggel térhettek vissza otthonukba.