Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Balog Zoltán: egyetemi tanárnak lenni közügy, a közjó szolgálata

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Egyetemi tanárnak lenni közügy, mert a közjó, a nemzet szolgálatát jelenti - hangoztatta az emberi erőforrások minisztere szerdán a Pesti Vigadóban, ahol egyetemi tanári kinevezési okiratokat adott át.

Balog Zoltán arról beszélt, az, hogy a miniszter felterjesztésére Magyarország köztársasági elnöke nevezi ki az egyetemi tanárokat, több, mint eljárásrendi kérdés. Hozzátette: nem egyszerűen egy intézmény belső ügye, ki milyen pozícióban, milyen munkakörben végi a munkáját, szolgálja intézményét.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyetemi tanároknak nemcsak az adott tanszék munkájára, előmenetelére kell odafigyelniük, hanem lehetőségük és kötelességük az intézményük és az egész magyar felsőoktatás szempontjait is érvényesíteni.

Azt kérte a kinevezendő egyetemi tanároktól, tekintsenek úgy munkájukra, hogy az a nemzetstratégia része, és így Magyarország és a magyar nemzet felemelkedését szolgálja. Az egyetemi tanároknak kötelességük az is, hogy jelzéseket, javaslatokat tegyenek, ha úgy látják, hogy valami nem jól működik, "ha valahol rendszerszerű probléma van" - tette hozzá.

A miniszter szerint az egyetemi tanároknak felelősségük van a felsőoktatás sorsának alakításában, abban, hogy mi történik annak keretein belül, mit adnak át a következő nemzedéknek, a jövő elitjének, hogyan szolgálják intézményük hallgatóinak szellemi, lelki, fizikai és erkölcsi fejlődését.

Balog Zoltán a felsőoktatás alakítására szövetséget ajánlott az egyetemi tanároknak. Azt mondta, a felsőoktatás nemzeti és emberi erőforrás egyaránt, az egyetem pedig egyszerre értékőrző és értékképző intézmény, a tudományos munka bázisa, tehetséggondozó szervezet és fontos szerepet játszik Magyarország nemzetközi híre szempontjából is.

Balog Zoltán Eötvös Józsefet, Magyarország első vallás- és közoktatásügyi miniszterének szavait idézve "erős tanítói rendnek" nevezte az egyetemi tanárokat, és azt mondta, a mostani kormánynak is az a célja, hogy ez a rend "erős legyen és erős maradjon".

A felsőoktatási reformról szólva arról beszélt, a társadalmi és gazdasági megújuláshoz illeszkedő racionalizálási folyamatnak a közepén vagyunk, és ennek a célja az, hogy versenyképes, hatékony fenntartható rugalmas felsőoktatás legyen Magyarországon.

A miniszter 89 egyetemi tanári kinevezést adott át.