Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Indul a PénzSztár második évada

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Idén ősszel is versenyezhetnek a 14-20 éves középiskolásokból álló 4-4 fős csapatok a Takarékbank Zrt. támogatásával másodszor megrendezésre kerülő országos gazdasági-pénzügyi versenyen - tájékoztatta a PénzSztár nevű országos versenyt lebonyolító központ az MTI-t.

A tavaly indított verseny fogadtatása a legoptimistább várakozásokat is felülmúlta, nemcsak a pénzügyi szakma karolta fel a kezdeményezést, hanem 328 hazai intézményből összesen 1120 négyfős csapat jelentkezett a nagyszabású megmérettetésre, sőt még a határon túlról - Erdélyből és a Vajdaságból - is érkeztek nevezések.

A versenyre nemcsak a gazdasági tanulmányokat folytató fiataloknak érdemes nevezniük, hiszen már az elmúlt évben is kiderült, hogy a pénzügyek iránt érdeklődő, de nem szakiskolába járó diákok is sikerrel megoldhatják a feladatokat és eljuthatnak akár a döntőig is: a döntő négy csapata közül kettő nem közgazdasági szakirányú középiskolából érkezett.

A második PénzSztár versenyre október 5-éig lehet jelentkezni. A nevezés feltétele, hogy a csapattagok 14-20 év közötti diákok legyenek, mindannyian ugyanabba az iskolába járjanak, és a 2014/2015-ös tanévben középiskolai tanulmányaikat folytassák. A versenyre egy iskolából több csapat is jelentkezhet, csupán annyi a kikötés, hogy ugyanaz a diák nem lehet párhuzamosan több csapatnak a tagja.

A fődíj fejenként 100 ezer forint TakarékPont bankkártyán és egy-egy okostelefon a győztes csapat minden tagjának. A döntőt idén december 11-én, Budapesten rendezik meg.