Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Letette esküjét az új lengyel kormány

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Letette hivatalos esküjét az új lengyel kormány hétfőn Bronislaw Komorowski elnök előtt.

Ewa Kopacz kinevezett miniszterelnök, a lengyel parlament eddigi elnöke, azután állította össze az új kormányt, hogy elődjét, Donald Tuskot az Európai Tanács elnökévé választották, s ezért távozott posztjáról. Az átalakított kormányban változatlanul a jobbközép Polgári Platform (PO) és a Lengyel Parasztpárt (PSL) alkotta koalíció politikusai foglalnak helyet, de a 18 fős új kabinetben öt új miniszter lesz.

Kopacz október 1-jén mondja el programbeszédét a parlament rendkívüli ülésén, akkor tartják a kabinetjéről szóló bizalmi szavazást is.

A kormányeskü után tartott beszédében Bronislaw Komorowski a kormány "stratégiailag fontos feladatainak" a nemzetvédelem megerősítését és a demográfiai válság legyőzését nevezte, valamint az ország gazdasági versenyképességének növelését, hosszabb távon pedig az Európai Unión belüli pozíciójának erősítését és az euróövezetbe való belépést.

Ewa Kopacz a kabinetje előtt álló "nehéz és felelősségteljes" munkáról beszélt, s a nemzeti egységre hivatkozva úgy nyilatkozott, az ellenzék támogatására is számít.

Két, Lengyelország külső helyzetére nézve fontos posztra - a külügyi és a nemzetvédelmi tárca élére - Komorowski által támogatott jelöltek kerültek. Tomasz Siemoniak nemzetvédelmi miniszter az új kormányban miniszterelnök-helyettesi posztot is kapott. A kormányátalakítás "legnagyobb meglepetésének" Grzegorz Schetyna külügyminiszterré történt kinevezését tartják a kommentárok. A szejm külügyi bizottságának eddigi vezetője, aki Radoslaw Sikorskit váltja a külügyi tárca élén a kommentárok szerint az utóbbi években háttérbe szorult, PO-n belüli ellenzék képviselője.

Sikorskit Kopacz eddigi tisztségébe, a szejm házelnöki posztjára jelölik.

A külügyi és belügyi tárca élén történt változásokat hyírmagyarázók a júniusban kirobbant lehallgatási botránnyal is kapcsolatba hozzák. A botrányt kiváltó beszélgetések szereplői között Radoslaw Sikorski mellett ott volt Bartlomiej Sienkiewicz eddigi belügyminiszter is, leváltásukat a sajtó szerint mindenekelőtt Bronislaw Komorowski követelte.

Egyes sajtókommentárok a kormánypárt belső vitáinak elsimítására tett kísérletként értékelik azt, hogy a Donald Tuskhoz lojális Kopacz - a 2015 őszén esedékes parlamenti választások előtt - saját belső ellenzékének két tagját, Schetynát és a közigazgatási és digitalizálási tárca élére jelölt Andrzej Halickit is bevette kabinetjébe. Más kommentárok azonban úgy vélik, nem lesz valódi együttműködés a kormánytagok között, a PO egymással ellenségeskedő frakciói saját "védőbástyáikként" fogják kezelni minisztériumaikat.

A kommentárok rámutatnak arra, hogy hat női tagja van az új kabinetnek, ami 1989 óta a legmagasabb szám, és az uniós átlagot is felülmúlja. Több újságcikk azonban, a PO politikusait idézve, rámutat arra, hogy nem valamilyen kvóták, hanem Kopacz személyes ismeretségei voltak a döntőek a kormánytagok kiválasztásában. Ezzel kapcsolatban a legtöbb kétséget Teresa Piotrowska eddigi parlamenti képviselő ébreszti, akit a sajtó belügyi területen tapasztalatlannak tart.

Az új kormányt a lengyelek majdnem fele negatívan értékeli, bár Ewa Kopacz kinevezett kormányfő az elődjénél nagyobb kedveltséget élvez a legfrissebb felmérések szerint. A Rzeczpospolita napilapban hétfőn közzétett felmérés azt mutatja, a megkérdezettek 49 százaléka rossz véleménnyel van az új kormány összetételéről, 20 százaléknak pedig nincs véleménye róla.

Ewa Kopacz kinevezett kormányfő személyét a lengyelek 31 százaléka értékeli jónak, 37 százalék rossznak, hasonló arányban vannak azok, akiknek nincs véleménye róla (32 százalék). Ez egészében véve magasabb elfogadottságot jelent, mint amilyet Donald Tusk élvezett szeptember elején: akkor a lengyelek 39 százaléka értékelte pozitívan a kormányfő személyét, szemben a negatívan vélekedők 55 százalékos arányával.

Ewa Kopacz a kabinetje előtt álló "nehéz és felelősségteljes" munkáról beszélt, s a nemzeti egységre hivatkozva úgy nyilatkozott, az ellenzék támogatására is számít.

Két, Lengyelország külső helyzetére nézve fontos posztra - a külügyi és a nemzetvédelmi tárca élére - az államfő által támogatott jelöltek kerültek. Tomasz Siemoniak nemzetvédelmi miniszter az új kormányban miniszterelnök-helyettesi posztot is kapott. A kormányátalakítás "legnagyobb meglepetésének" éppen Grzegorz Schetyna külügyminiszterré történt kinevezését tartják. A szejm külügyi bizottságának eddigi vezetője, aki Radoslaw Sikorskit váltja a külügyi tárca élén a kommentárok szerint az utóbbi években háttérbe szorult, PO-n belüli ellenzék képviselője.