Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

MSZP: a helyi szervezet dönt Garabits Károly további támogatásáról

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az MSZP VII. kerületi szervezete dönt arról, hogy a továbbiakban is támogatja-e kerületben egyéni jelöltként induló Garabits Károlyt - közölte a párt fővárosi elnöke kedden Budapesten, jelezve azt, hogy ha valódi a jelöltnek tulajdonított hangfelvétel, akkor elhatárolódik az elhangzottaktól.

Kunhalmi Ágnes egy más témában tartott sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva elmondta, jelezte a helyi pártszervezetnek, hogy a Garabits Károlynak tulajdonított mondatoktól elhatárolódik, ha valódi a hangfelvétel.

"Ez egy iránymutatás lehet a helyi MSZP-nek" - fogalmazott.

Mint mondta, nem az MSZP jelöltjéről van szó, a három baloldali párt közösen támogatta az Együtt Erzsébetvárosért Egyesület elnökének indulását. A három félnek is meg kell beszélnie, hogy mit tegyenek - tette hozzá.

A Magyar Nemzet kedden írást közölt arról, hogy a baloldal pártok és két civil szervezet VII. kerületi jelöltje, Garabits Károly egy hangfelvétel szerint "lopni tanít".

A lap online felületén közölték a felvételt is, amelyen - az újság állítása szerint - az Erzsébetváros 12. választókerületében induló Garabits Károly hallható. A cikkben kiemelik, hogy a politikus úgy fogalmaz: "előre nem fogadunk el pénzt", "lopni az tud, aki profi a szakmájában, az amatőr az megbukik". A Magyar Nemzet azt írta, Garabits Károly arról is beszélt, megütötte Hunvald György volt VII. kerületi szocialista polgármestert és Gál György volt SZDSZ-es bizottsági elnököt, meg fogja rugdosni azokat, akik a zömében romák lakta körzetéből nem mennek el szavazni, és háromféle rendőrigazolványa van.

Garabits Károly kedden az MTI-nek azt mondta, hogy a felvétel manipulált.