Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

250 millió forintot kap a János Kórház

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az InfoRádió úgy értesült: egységes egyetemi oktatókórház jönne létre Budapesten a János Kórház és a Kútvölgyi kórház integrációjával. A fejlesztésre a tizenkettedik kerületi önkormányzat 250 millió forintot adna öt éven át. A testület ma szavaz erről.

"Ha valahol volt értelme az állami kézbe vételnek, akkor itt, hiszen egymás mellett van, alig 50-60 méterre egymástól a Kútvölgyi kórház és a János Kórház, és mind a kettő komoly gondokkal küszködik" - fogalmazott az InfoRádiónak Pokorni Zoltán XII. kerületi polgármester.

Mint elmondta, a János Kórház állapota vigasztalan, az intézmény épületei eléggé lepusztultak az elmúlt évtizedekben, és a Kútvölgyi is számos szintjén üres.

"Régóta szorgalmazzuk, hogy a két kórház működjön együtt" - tájékoztatott Pokorni Zoltán.

Hozzátette: Zombor Gábor államtitkárral és Szél Ágostonnal, a Semmelweis Egyetem rektorával több körben is tárgyaltak arról, hogy a következő négy évben, tehát ebben a kormányzati ciklusban, a ciklus végére létrejöjjön egy egységes irányítású egyetemi oktatókórház a Jánosból és a Kútvölgyiből, mind a kettőnek megőrizve az értékeit.

"Mi azon túl, hogy ezt szorgalmazzuk, épp csütörtökön döntünk a kerületi önkormányzat testületi ülésén arról, hogy ezt az integrációt segítendő vagy elindítandó évente 50, összességében 250 millió forinttal támogatnánk az integrált kórház indulását" - tájékoztatott a polgármester.

Mint elmondta, az említett tárgyaláson az államtitkár megfogalmazta, hogy amennyiben az egyetem évi 500 millió forintot a felújításra szán, hiszen az egyetemnek is megéri a bővülés, akkor a kórházakat fenntartó GYEMSZI is ad ugyanekkora összeget. Így 3-4 milliárdos felújítási alap jön össze, amivel már komoly pályázatokon lehet indulni, illetve akár a kormány támogatását is lehet kérni.

"Az bizonyos értelemben részletkérdés, hogy a tulajdon hová kerül, és azt gondolom, hogy hosszú távon a Semmelweis Egyetem felé gravitál egy egyetemi oktatókórház" - fogalmazott a polgármester. Úgy vélte, ez egy olyan forma, ahol megtartja az állam a maga közvetlen tulajdonlását a GYEMSZI-n keresztül, és az egyetem is a Kútvölgyi tömböt illetően, de a két tulajdonos egy közös szervezetet, egy közös menedzsmentet hoz létre. Mindemellett szerinte ez egy nagyarányú színvonal-növekedést is hozhat a János kórházban.

Pokorni Zoltán közölte: két nagy feladat látszik, amit nem tud más megoldani Budán, csak a János Kórház. Az egyik a sürgősségi ellátás.

"A traumatológiai tömb kialakítása a legsürgősebb, a másik feladat a gyermekellátás. Míg a pesti oldalon egy kiválóan és példásan megszervezett gyermekellátás működik, addig Budán ennek nincs igazi fókusza. Azt szeretnénk, hogy ha ezt a János kórház adná" - tette hozzá a polgármester.

Hanganyag: Gál Ildikó