Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Megnyílt a felújított Rudas fürdő wellnessközpontja

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Péntek reggel megnyílt a felújított budapesti Rudas gyógyfürdő új wellnessközpontja. A hivatalos átadót már megtartották.

A Rudas Gyógyfürdő és Uszoda mintegy egymilliárd forint értékű műemléki rekonstrukciójáról és turisztikai fejlesztéséről tartott sajtótájékoztatón Tarlós István főpolgármester felidézte a budai fürdő történetét, utalva arra, hogy a Gellért-hegy környékén évszázadok óta a vízre épült a városfejlesztés.

Aztán, amikor napjaink történéseiről kezdett beszélni, szavait a mikrofon csak hellyel-közzel közvetítette.

"Tudott dolog, hogy a Fővárosi Önkormányzat az adott... Nem tudom, valami ellenzéki technikus volt itt..."

A rakoncátlan technika megzabolázása után a főpolgármester arról beszélt, hogy a főváros a kerületekkel összefogva azon van, hogy segítse cégeit - így a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.-t is - és sikerüljön a vizet - mint értéket - nagyobb mértékben kihasználni és népszerűsíteni.

"És inkább több, mint kevesebb sikerrel jártunk az utóbbi években ebben a tekintetben. A cég - a főváros százszázalékos tulajdonú cége - saját erőből is képes fejlesztésekre."
Tarlós István jelezte azt is, hogy a városvezetőség a jövőben is reálisan megvalósítható, előkészített fejlesztéseket kíván menedzselni.

Végül pedig a következő gondolatmenettel lepte meg hallgatóságát.

"Én magam sem értek azzal, ha valamit kétszer adnak át, de nem ez a lényeg, hanem az eredmény. Nem tudom, megfigyelték-e, a korábbi időszakokban mindig az volt a probléma, miért nem épül ez vagy az, most ez a tendencia picit megfordult, és állandóan azzal találom szembe magam, hogy miért épül ez vagy az. Tessék eldönteni, melyik a kellemesebb állapot: ha arról vitatkozunk, hogy miért nem készül valami vagy, ha miért készül."

Az egymilliárd forintos fejlesztés során jakuzzi és panorámás napozóterasz létesült a tetőkertben, a középső szinten - az utcáról is megközelíthető - étterem nyílt, a földszinten pedig négy különböző vízhőmérsékletű medence épült.

Hanganyag: Sánta András